Formabontó turisztikai film a Balatonról

Forrás: turizmus.com

 2018. november 13. 14:01

Idén szeptemberben 10%-kal nőtt a vendégforgalom 2017 azonos időszakához képest a Balatonnál, ahol évek óta az egyik legfontosabb fejlesztési cél, hogy a szezont a néhány hónapos nyári időszakról egész évesre tolják ki.

A balatoni turizmus egyik legnagyobb problémája a szezonalitás. Ennek több oka van, ezek közül az egyik, hogy a vendéglátóhelyek többsége is a rövid szezonban gondolkodik. Ezért jellemző még a legtöbb helyen a gyors haszonszerzés elve, ami sajnos gyakran a minőség rovására megy. Ezt a szemléletet kívánja megváltoztatni a Balatoni KÖR, és ebben a tevékenységében csatlakozott az egyesülethez a Kóstolom nevű borturisztikai kezdeményezés. A két szervezet együttműködésének gyümölcsként született meg a formabontó Balatoni vadásznapló című turisztikai film, mely egyrészt a Balaton-parti boros- és gasztrokínálatot kívánja bemutatni, másrészt arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a magyar tenger ősszel is kiváló úti cél, hiszen számos olyan minőségi vendéglátóhely van már, mely egész évben üzemel.

„A film egy idén ősszel megvalósított kerékpártúrán keresztül egyrészt gyönyörű felvételekkel mutatja be a Balaton körüli tájat, másrészt a legjelentősebb borászokat és vendéglátóhely tulajdonosokat – a balatoni nagyvadakat – szólaltatja meg megmutatva saját kínálatukat” – mondta Pintér Zsolt, a Kóstolom tulajdonos-ügyvezetője.

„A Balatoni KÖR jelenleg 35 borászt és gasztronómiai vállalkozást tömörít, melyeket egytől-egyig a minőség és vendégközpontúság iránti kérlelhetetlen elköteleződés kapcsol össze. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy számunkra a munkánk igazi szenvedély és hiszünk abban, hogy a Balaton adottságaira, természeti kincseire építve egy olyan bor- és gasztroturisztikai kínálatot tudunk kialakítani, mely méltó versenytársa lehet a legfontosabb európai turisztikai régióknak– mondta Laposa Bence, a Balatoni KÖR elnöke.

Kapcsolódó cikkek