Egészségturisztikai Stratégia készül

Forrás: turizmus.com

 2017. november 16. 16:49

Tavasszal a kormány elé kerülhet a 2030-ig szóló egészségturisztikai stratégia - mondta Guller Zoltán, november 16-án, Mórahalmon.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Magyar Fürdőszövetség ünnepi, 25. közgyűlésén szólalt fel. Guller Zoltán elmondta azt is, hogy a jövőben, a nemzetközi vásárokon és kiállításokon még hangsúlyosabb megjelenítését tervezik a nemzetközi viszonylatban kiemelkedő magyar fürdőkultúrának.

A mórahalmi Colosseum Hotelben zajló közgyűlés első napjának elnöksége, balról jobbra: Nógrádi Zoltán polgármester, Guller Zoltán MTÜ vezérigazgató, Czeglédi Gyula a szövetség elnöke és Németh István tiszteletbeli elnök.

Fotó: turizmus.com

Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség elnöke méltatta a mórahalmi fürdőfejlesztést, amely, gyakorlatilag egyidős a negyed századdal ezelőtt alapított egyesülettel.
Az elnök néhány szóban beszámolt a 2017. évben lezajlott négy választmányi ülésről, majd, a szövetség alapszabályának értelmében megszavaztatta a tagságot arról, hogy a szervezet - 10 másik turisztikai szakmai szövetséggel együtt - vállaljon-e alapítóként szerepet a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványának létrehozásában? A jelenlévők egyhangú szavazással adtak felhatalmazást a szövetségek szövetségében való szerepvállalásra.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere rövid köszöntőjében méltatta a település korábbi elöljáróinak bölcsességét, amikor az egykori határőr-község fejlesztési irányaként a turizmust jelölték meg, s lám, mára ez a kis fürdőváros több mint 120 ezer vendégéjszakát és közel félmillió fürdővendéget tudhat magáénak.

Hegyi Ákos főtitkár volt a közgyűlés első napján a levezető elnök

Fotó: turizmus.com

A délután folyamán három, a szövetség életében korábban meghatározó szakember, Horváth Gábor, Ákoshegyi György és Németh István tartott rövid, jubileumi beszédet, felidézve a 25 évvel ezelőtti alapítástól a mai, 125 milliárd forint éves bevétellel büszkélkedő fürdőhálózatig tartó fejlődést.

Horváth Remény a kivetítőn is

Fotó: turizmus.com

Hegyi Ákos főtitkár, levezető elnök ismertette a jubileumi közgyűlésen díjat, illetve oklevelet átvevő kiválóságok életútját.
Kiemelkedő Fürdőszolgáltatási Tevékenységért díjban részesült

Horváth Remény, a BGYH Zrt. vezető főorvosa,

Demeter László, a Szarvasi Fürdő üzemeltetési vezetője,

Pup Vilmos, a Büki Gyógyfürdő korábbi műszaki igazgatója, s

Mogyorósi Ferenc, a Halasssy Uszoda létesítményvezetője.

Sana Per Aquam kitüntetésben Krampek Mihály részesült, a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő fejlesztésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért.

Végül, de nem utolsó sorban, módosították a szövetség alapító okiratát, s létrehozták a Wellness ad hoc szakbizottságot.

A közgyűlés 16-án szakbizottsági ülésekkel folytatta munkáját.