Géppisztolyos rendőrök óvják húsvétkor a turistákat Prágában

Forrás: MTI

 2017. április 12. 17:53

Megelőző intézkedésként visszatérnek a géppisztolyos rendőrjárőrök a húsvéti ünnepekre a cseh főváros utcáira és a csehországi nemzetközi repülőterekre – közölte a cseh belügyminiszter.

Milan Chovanec hangoztatta, hogy megelőző intézkedésről van szó, mert a cseh hatóságoknak nincsenek olyan értesüléseik, miszerint bármiféle terrorveszély fenyegetne az országban.

A több mint 500 géppisztolyos rendőr – társaival együtt – elsősorban azokat a helyeket fogja felügyelni, ahol a húsvéti ünnepek alkalmával nagyszámú turista és hazai lakos gyűlik össze, valamint a nemzetközi repülőtereket és néhány, a turisták által kedvelt vidéki célpontot.

"A húsvéti ünnepek és a pészah (zsidó húsvét) idejére megerősítjük a rendőri ügyeleteket. A hadsereg mintegy 600 katonája is készenlétben lesz, de nem számolunk azzal, hogy bevetésükre szükség lenne" – fejtette ki a cseh belügyminiszter.

Géppisztolyos rendőrjárőrök legutóbb tavaly karácsonykor voltak láthatóak a cseh fővárosban, illetve a nagyobb turistaközpontokban és a repülőtereken.

 

Felújítják a Óvárosi városháza tornyát, eltűnik az Orloj

Prágában a héten megkezdődött az Óvárosi városháza tornyának felújítása. A mintegy másfél évre tervezett munkálatok során néhány hónapra eltűnik a híres csillagászati óra, az Orloj is, amely a cseh főváros egyik legfőbb idegenforgalmi látványossága.

Az Óvárosi városháza tornyának híres órája

Fotó: Wikimedia Commons

A híres csillagászati óra javítását 2018 első felére tervezik. Azokban a hónapokban, amikor a csillagászati órát fogják javítani, a városi illetékesek a tervek szerint az Orlojt eltakaró állványra történő videóvetítésekkel próbálják meg visszaadni a varázslatos hangulatot – közölte Barbora Hrubá, a Prague City Tourism idegenforgalmi iroda szóvivője.

A tornyot, amely Prága egyik leglátogatottabb műemléke, évente mintegy 700 ezer ember keresi fel. A torony felső karzatáról gyönyörű kilátás nyílik az egész városra, különösen a történelmi központra. A mostani felújítás költségeit 46 millió koronára (529 millió forint) tervezték.