Gombabüfé nyílt a Zemplén Kalandpark legmagasabb pontján

Forrás: MTI

 2023. május 31. 07:55

Csaknem 750 millió forintos fejlesztés zárult le Sátoraljaújhelyen, melynek keretében a város két kedvelt kirándulóhelyén valósultak meg korszerűsítések.

A város önkormányzatának közleménye szerint a Várhegy és a Magas-hegy környezetét érintette a beruházás, és a pályázati program keretében folytatódott a Sátoraljaújhelyi vár egy évtizede zajló  feltárása, a feltárt falmaradványok konzerválása és állagmegóvása.

A Várhegyen, az egykori újhelyi vár területén megépült a látogatóközpont, melyben huszonegyedik századi technológia segítségével idézik meg virtuálisan a korai középkor várát és udvartartását. A vár és a város történetét egy, interaktív kalandjátékok mintájára készült virtuális játéktéren keresztül ismerhetik meg a fiatalok.

Kiállítás a Várhegy Látogatóközpontban

Fotó: ujhelyvara.hu

A Magas-hegy lábánál megépült ökoturisztikai látogatóközpontban Csodálatos Zemplén – velünk élő természet címmel nyílt kiállítás, amely a zempléni táj növény- és állatvilágát mutatja be. A Zemplén Kalandpark középső állomásán játszóteret, gyermekmegőrzőt, szabadtéri edzőteret, napozóteraszt valamint öt filagóriát alakítottak ki.

A sportcentrumban táblagépek bérelhetők, melyek segítenek eligazodni Sátoraljaújhely és környéke túraútvonalain és tanösvényein, emellett az eszközzel várostörténeti sétára is indulhatnak a vendégek.

A kalandpark legmagasabb pontján, a Magas-hegy tetején megépült az úgynevezett Gombabüfé, emellett kiépítették a hegytetőre vezető víz- és szennyvízrendszert is.