Grand opening, olimpiai selejtező, állatkerti koncertek és dizájn Debrecenben

Forrás: turizmus.com

 2021. május 28. 16:10

Debrecenben, városszerte számos program várja a kicsiket és nagyokat a következő napokban, hetekben.

Állatkerti koncertek

A koncertsorozattal a Kodály Filharmónia Debrecen és a Nagyerdei Kultúrpark hosszú ideje tervezett együttműködése valósul meg.

Az Állati zenék című gyerekkoncertre a Kodály Filharmonikusok a legnagyobb szerzők (Vivalditól Haydn-en át Weiner Leóig) „állati” zenéiből válogatta össze és adja elő a legnépszerűbbeket. A zenei részeket klasszikus és kortárs magyar költők versei kötik össze Domján Viktória fuvolaművész műsorvezetésével, Kollár Imre vezényletével. Ezúttal a helyszín is illusztris: a Debreceni Állatkert Zsiráfházának kifutóján rendezkedik be a zenekar. (Időpontok: 2021. május 30., június 12-13., 2021. június 18-19-20.)

 

Nagyerdei nyitány

A Kodály Filharmonikusok előadásában „Nagyerdei nyitány” címmel június 6-án, vasárnap 19 órakor ingyenes komolyzenei koncert lesz látható és hallható a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.

A program a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége kezdeményezésére létrehozott „Grand Opening – Összefogás”: az első élő kulturális találkozás hétvégéje! elnevezésű klasszikus zenei eseménysorozat egyik állomásaként kerül megrendezésre.

Az ország 14 jelentős zenei fesztiválhelyszínére megálmodott közös koncerteken a szövetség tagszervezetei több száz művész által alkotott kapcsolattal, a klasszikus zene erejével, egységes közösségként fejezik ki köszönetüket az újraindulás lehetőségéért.

(Műsor: Erkel: Ünnepi Nyitány Erkel: Hunyadi László – Nyitány és Palotás szünet Muszorgszkij: Egy kiállítás képei; Közreműködik: Kodály Filharmonikusok Debrecen; Vezényel: Kollár Imre, vezető karmester)

Kodály Filharmonikusok Debrecen

Fotó: Visit Debrecen

Indul a 3×3 olimpiai selejtező!

Június 4. és 6. között kerül megrendezésre a kosárlabda 3×3-as szakágának olimpiai selejtezője a nagytemplom előtti ikonikus helyszínen, s a magyar válogatottaknak is esélye lesz majd kijutni a tokiói olimpiára.

Debrecenben korábban még egyetlen sportágban sem rendeztek olimpiai kvalifikációs tornát, így több szempontból is úttörő lesz a június eleji rendezvény. Az utolsó kvóta sorsa a cívisvárosban dől majd el, mégpedig azon nemzetek csapatai között, akik az elmúlt két olimpiára nem jutottak ki „nagypályás” kosárlabdában.

Az utolsó olimpiai kvóta sorsa a cívisvárosban dől majd el

Fotó: Visit Debrecen

Visszatér a Csak Design vásár

A hosszú kényszerszünet után júniusban újra lesz Csak Design vásár. Az első alkalomra 2021. június 6-án, vasárnap (11 -és 19 óra között) kerül sor a Nagyerdei Víztorony udvarán, ahol szinte teljes létszámmal és teljes erőbedobással várja a minőségi design termékeket és gasztro különlegességeket kedvelő vásárlókat a Csak Design csapata.

Debrecen további turisztikai hírei és programajánlatai a https://visitdebrecen.com/hu/ weboldalon, valamint a Visit Debrecen Facebook- és Instagram-oldalán és YouTube-csatornáján találhatók.