Gyerek Sziget turisztikai információkkal június 14. és 29. között hétvégente

 2014. június 15. 09:44

Az elmúlt évekhez hasonlóan sikeresen indult az idei Gyerek Sziget, amelyen immár hagyományosan a Magyar Turizmus Zrt. is kiállítóként vesz részt.

Már az első hétvégén rengeteg látogató járt az itthon.hu sátornál, óriási volt az érdeklődés a hazai turisztikai ajánlatok iránt. A pünkösdi hétvégén a Magyar Turizmus Zrt. vendége volt Gyula, a Virágos Magyarországért verseny 2013-as győztese város kategóriában, valamint a Gyulai Várfürdő Zrt.

 

A következő három hétvégén a Magyar Turizmus Zrt. standján bemutatkoznak azok a magyarországi EDEN (European Destinations of ExcelleNce) pályázat nyertes helyszínek, amelyek a korábbi években elnyerték a „Kiváló Európai Desztináció" címet. Olyan kivételes szépségű és adottságú turisztikai úti célokat ismerhet meg a közönség, amelyek különleges, egyedi kínálattal és látnivalókkal várják a turistákat.

Június 14-15-én a Nyugat-Dunántúl lesz a főszereplő, és bemutatkozik az Írottkő Natúrpark. A harmadik hétvégén, június 21-22-én az MT Zrt. vendége lesz a Mecseki EDEN nyertes Pécsvárad, valamint a Tisza-tó és az Észak-Magyarország régió ajánlataival is megismerkedhetnek a látogatók. Az utolsó hétvégén az észak-alföldi régió és a Hortobágy mutatkozik be az EDEN nyertesek sorában, emellett a már tavaly is nagy sikert aratott Balaton-felvidéki Nemzeti Park is vendég lesz a Magyar Turizmus Zrt. itthon.hu standján.

A gyerekeket minden hétvégén kézműves és gondolkodtató játékokkal, foglalkozásokkal várják az MT Zrt. munkatársai: lesz zászlókészítés, memóriajáték, lufi festés, puzzle és sok más érdekesség.
Mindezek az élmények az óbudai hajógyári sziget „mesebeli" helyszínén, Kukutyinban várják az érdeklődőket június 14. és 29. között hétvégenként.