Gyermekmúzeum nyílik Sopronban

Forrás: turizmus.com

 2016. november 01. 10:08

A gyermekek napirendjéhez köthető, régen és napjainkban egyaránt használatos tárgyakat is láthat majd a közönség a Soproni Múzeum új kiállítóterében, a decemberben nyíló Gyermekmúzeumban.

A múzeum kialakítására az intézmény 25 millió forint állami támogatást nyert – tájékoztatott Tóth Imre igazgató. A Gyermekmúzeum megvalósítása része a Soproni Múzeum Macskakő elnevezésű projektjének, amely egy közösségi tér létrehozását tűzte ki célul még 2012-ben. Ez magában foglal egy múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiséget – ami már elkészült és működik –, illetve egy több helyiségből álló Gyermekmúzeumot, amelynek állandó kiállítását most rendezik be.

Az igazgató kifejtette: az egymással összefüggő közösségi teret alkotó múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiség és Gyermekmúzeum Sopron belvárosában, a Szent György utca egyik udvarában kapott helyet egy 17. században épült ház földszinti részén.

A Gyermekmúzeum tárlatán egyrészt megjelennek a családok, ezáltal a gyermekek napirendjéhez - például az alváshoz, tisztálkodáshoz, öltözködéshez – köthető egykor használt tárgyak. Látható lesz többek között egy eredeti római kori illatszeres üveg, egy porcelán teáskészlet, melyből IV. Károly és Zita királyné ivott vagy éppen egy szobavécé a 19. századból. Ezek a múzeum gyűjteményéből származnak.

A tematikusan elrendezett tárolók mögött egy belső, interaktív teret hoztak létre, ahová be lehet bújni, és ahová mai használati tárgyakat helyeztek el, hogy a gyerek összehasonlíthassa az őt mindennap körülvevő eszközöket a történelmi korokból származó műtárgyakkal.

A gyermekeket interaktív feladatokkal is várják majd: megnézhetnek például egy ókori ebédlőasztalt, játszhatnak múlt századi játékokkal, beülhetnek egy százéves iskolapadba, és kipróbálhatják azt is, hogyan öltözködtek hajdan a velük egykorú gyermekek.

A decemberben nyíló soproni Gyermekmúzeum nemcsak a kisebbeknek, hanem a szülőknek is szól – mondta az igazgató.