Privát gyógyszolgáltatásokat vezet be a fővárosi fürdővállalat

Szerző: Szerdahelyi Krisztina

Forrás: turizmus.com

 2021. október 05. 18:51

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. a Doktor 24-gyel, Magyarország egyik piacvezető egészségügyi magánszolgáltatójával kötötte első megállapodását a privát gyógyszolgáltatások bevezetéséhez.

A BGYH Zrt. vezérigazgatója, Borosné Szűts Ildikó a Doktor 24 képviselőivel közös sajtótájékoztatón jelentette be az együttműködést. Ezáltal a Széchenyi fürdőben privát, várakozás nélküli ellátást tudnak nyújtani egyebek mellett azoknak a betegeknek is, akik magánegészségügyi intézményben műtétre várnak, vagy azt követően rehabilitációra van szükségük.

A vezérigazgató a két társaság együttműködését részben azzal indokolta, hogy a BGYH Zrt.-nek pótolnia kell a koronavírus-járvány idején felhalmozódott 21 milliárd forintos veszteségét, és bővítenie kell szolgáltatási portfólióját, részben pedig azzal, hogy az utóbbi időben a vállalatnál csökkenő tendenciát mutatott az egészségprevenciós szolgáltatások bevétele.

A sajtótájékoztató résztvevői a Széchenyi fürdőben

Fotó: BGYH

Boros Ildikó hozzátette, hogy a Széchenyi fürdőben igénybe vehető, testre szabott balneológiai csomagok komplex gondoskodást kínálnak mozgásszervi, reumatológiai panaszok, műtétek és balesetek utáni felépülés esetén, de alkalmasak a koronavírus betegség utáni tünetek enyhítésére is.

A Budapest Spas szakorvosai a balneoterápiás, hidroterápiás, mechanoterápiás és fizikoterápiás kezelések kombinációiból állítják össze a személyre szabott medical csomagot. A vezérigazgató hangsúlyozta: a közös program elindításával nem titkolt céljuk annak elősegítése, hogy az egészségtudatosság, a prevenció nagyobb hangsúlyt kapjon a belföldi vendégek gondolkozásában.

Lancz Róbert, a Doktor24 vezérigazgatója elmondta, hogy ez az első gyógyászati rehabilitációs együttműködésük, ami egyben azt jelenti, hogy „mostantól a Doktor24 teljes orvosi csapata ott áll a Széchenyi fürdőben gyógyulni, pihenni vágyók mögött”.

Berkes István, a Doktor24 Rehabilitációs és Regenerációs Központjának főigazgatója hozzátette: egészségügyi szolgáltatóként a mozgásszervi megbetegedések területén teljes terápiás perspektívát kínálnak, amelynek szerves része a rehabilitáció. A Széchenyi fürdővel megkötött megállapodás ennek a folyamatnak a kiteljesítéséhez járul hozzá.

A közös program elindításával egészségtudatosabbá kívánják tenni a belföldi vendégeket

Fotó: BGYH

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a stratégiai együttműködésnek komoly egészségturisztikai hozadéka is lehet.Lancz Róbert szerint a magyarországi ortopéd szakorvoslásnak van esélye olyan szintre jutni, mint a fogászati turizmusnak – ebben a Széchenyi fürdő és a Doktor 24 nemzetközi ismertsége, presztízse is sokat segíthet. Szűts Ildikó hozzátette, a BGYH Zrt. szintén úgy gondolja, hogy külföldön is értékesíthető termékről van szó, ezért már dolgoznak a nemzetközi egészségügyi kapcsolatrendszer kiépítésén, és a szükséges marketingmegállapodásokat is igyekeznek minél előbb tető alá hozni.

 

Idén nyáron harmadával nőtt a forgalom a budapesti fürdőkben

A sajtótájékoztatón Szűts Ildikó a BGYH Zrt. idei eredményeiről is beszámolt. Elmondta, idén nyáron az általuk üzemeltetett fürdők és strandok 773 ezer vendéget fogadtak, 32 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Hozzátette, 2021. június és augusztus között 53 százalékkal, 2,38 milliárd forintra nőtt a társaság árbevétele éves összevetésben.
A BGYH Zrt. egységei közül öt intézményben haladta meg az árbevétel a 200 millió forintot: sorrendben a Széchenyi, a Palatinus, a Paskál, a Gellért és a Lukács fürdőben. Az öt egység közül 570 millió forintos árbevételével a Széchenyi, 274,2 millió forintos árbevételével pedig a Paskál strandfürdő emelkedett ki, amely így már nem szorul keresztfinanszírozásra, eltartja önmagát. Ez azért fontos eredmény, mert ez a fürdő kimondottan a hazai vendégekre szakosodott.

570 millió forintos idei árbevételével a Széchenyi kiemelkedik a fővárosi fürdők között

Fotó: 123rf.com

A BGYH vezérigazgatója bemutatta a vállalat stratégiai céljait is. A társaság fürdőit albrandekbe sorolták, hogy a célcsoportokat megfelelően tudják kiszolgálni.Az első a történelmi fürdők brandje, ide tartozik a prémium kategóriás fürdővé alakuló Széchenyi, a Rudas és a Gellért fürdő.

A második kategóriába került a Lukács, amelyet gyógycentrummá kívánnak alakítani – a tervek szerint a jövőben a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) által finanszírozott gyógyellátások legnagyobb részét a Lukács fürdő fogja megoldani.

A többi fürdőt további három kategóriába sorolták.

Ezzel párhuzamosan új fürdőbérlet-konstrukciót is kidolgoztak, amivel a korábbi beidegződéseket is szeretnék lerombolni. A Gold, Silver és Bronz kategóriákba sorolt fürdőbérletek nagyobb rugalmasságot kínálnak, és használatukkal egy fürdőélmény olcsóbb lesz, mint a korábbiakban – tette hozzá a vezérigazgató.