Halfesztivált tartanak hétvégén Siófokon

Forrás: MTI

 2016. október 06. 17:50

Különleges halételekkel, koncertekkel, táncelőadásokkal és gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket a pénteken kezdődő siófoki Halfesztiválon.

A Balaton-parti város központjában negyedik alkalommal rendezett háromnapos esemény több mint harminc programja között lesz street food-bajnokság, halpiknik, halételkészítés, kitelepülő vendéglősök pedig halas finomságaikat kínálják a látogatóknak.

a vendégeket olyan neves előadók szórakoztatják, mint az Old Boys, a The Immigrants, a Margaret Island, a Paddy and the Rats, Freddie, a Popdealers, a The FreakEnd, valamint a Második Műszak, amely Ferenczi Györggyel lép színpadra.

A fesztiválon bemutatkoznak táncegyesületek, táncházak, lesz játszóház, gyermekkoncert, kézművesfoglalkozás, kreatív balatoni (hal)sarok gyermekeknek, Nagy Ho-ho-ho horgász filmmaraton és akváriumok révén, tárlatvezetéssel megismerhető a Balaton élővilága. Emellett lehetőség lesz véradásra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig adományokat gyűjt a helyszínen.

 

A siófoki Halfesztivált 2013-ban a korábbi tojásfesztiválok sikerein felbuzdulva hívták életre. Az egy évtizeden át évente megrendezett, mára megszűnt tojásfesztivál ugyanis bizonyította, Siófokon nemcsak nyári, hanem őszi rendezvények iránt is van igény.

A város a témájában autentikusabb Halfesztivállal hagyományt kívánt teremteni, célja a Balaton és a hal népszerűsítése.