Hamarosan látogathatják a felújított Muhi Emlékművet
Korábban történt
Muhi határában, az egykori ütközet emlékére, körülkerített mesterséges dombon jelképes sírhalom látható fakeresztekkel, amelyet 1991-ben IV. Béla király súlyos vereséget szenvedett seregének tiszteletére állítottak. Az akkori uralkodó csapatára a mongol Batu kán vezette sereg pusztító csapást mért, amely a tatárjárás egyik legdrámaibb eseménye volt. A csata emlékét őrzi ez az immár több mint negyedszázada emelt monumentális emlékmű, amelyet az ütközet 750. évfordulójára építettek.
Vadász György kétszeres Kossuth- és Ybl-díjas építész, valamint munkatársai Kiss Sándor és Váncza Lászó tervei alapján készítették és az elmúlt több mint 25 év alatt, több százezeren látogatták meg a a muhi történelmi emlékhelyet. A műalkotás állapota azonban sokat romlott és az utóbbi időszakban balesetveszélyessé is vált.
![]() |
A felújított muhi emlékmű |
Fotó: Mentusz Károly |
Ezért a község önkormányzata lehetőséget keresett ahhoz, hogy az emlékművet felújíthassák. Rácz József Sándor polgármester elmondta, hogy pályázatot nyújtottak be, és 21 millió forint támogatást nyertek el. Ugyanakkor a Nemzeti Örökségvédelmi Intézettel való együttműködésük révén az intézmény szintén jelentős anyagi támogatást nyújtott a felújításhoz.
Így lehetővé vált, hogy megszüntessék a balesetveszélyt. A tervező munkát 2017 tavaszán kezdték el, majd az követően pedig hozzáláttak a kivitelezéshez. A Nemzeti Örökségvédelmi Intézet részéről vállalt munkákat idén, április 10-én be is fejezték. A pályázati támogatással megvalósuló feladatokkal pedig május 10-ére végeznek. Két nappal később május 12-én - az Emlékhelyek Napján - pedig látványos programok keretében ünnepélyesen átadják az csata emlékművét az érdeklődő közönségnek.
![]() |
Oszlop hirdeti a történelmi emlékhelyet Muhi határában |
Fotó: Mentusz Károly |
A fejlesztés részeként a műalkotás közelében gépkocsiparkolót is létesítenek, és a mozgáskorlátozottaknak is lehetőséget nyújtanak a látogatásra. Emellett az emlékmű új elektromos rendszert is kap, amely lehetővé teszi, hogy a jelképes sírhalmot éjszaka kivilágítsák.
A két korábbi fogadóépület is megújul. Az egyikben korszerű illemhelyeket alakítanak ki, a másikban pedig olyan fogadóhelyet nyitnak, ahol folyamatosan kiszolgálják az érkező vendégeket. Igény szerint idegenvezetést biztosítanak és tájékoztató kiadványokat is kínálnak majd nekik.
Muhiban egyébként 1996 óta minden év áprilisában emlékünnepséget tartanak, amikor a csata áldozataira emlékeznek. Ezeken az eseményeken a turistákon kívül a lovagrendek képviselői, egyházi vezetők és hagyományőrzők is részt vesznek, itthonról és külföldről is.