Hamarosan megépülhet a bajai hajómalom kikötője

Forrás: MTI

 2018. október 05. 12:58

Hamarosan megépülhet Duna-parti kikötője a nemrég elkészült bajai hajómalomnak, amelyet az október 6-ai Hajómalom Ünnepen búzaőrlés közben is megnézhetnek az érdeklődők - közölte a Bajai Hajómalom Egyesület elnöke.

Palik Vera elmondta: a dunai hagyományok éltetésére 2007-ben egyesületet hoztak létre, melynek céljául egyedülálló turisztikai nevezetességek megvalósítását tűzték ki.

A szervezet tagjai a bajai hajómalom megépítése előtt a Duna és a Sugovica találkozásánál, a Türr-kilátó mellett egy halászati mini skanzen felállításába kezdtek. Az egykori vízi életformát, a halászok mindennapjait és eszközeit bemutató Duna-parti létesítményt 2011-ben adták át.


Palik Vera elmondta: a kikötő megépítésének engedélye már a rendelkezésükre áll, a kivitelezési munkálatokhoz szükséges pénzt pedig pályázat útján teremtik elő. Ha megépül a végleges kikötő, megfelelő vízmagasság esetén a bajai lesz az egyetlen olyan működő hajómalom a Dunán, amelyet a folyó sodrása hajt.

Kapcsolódó cikkek

Kenutúrák a Kis-Dunán

2018. július 27.