Három trió az idei Jazzkanizsán

Forrás: MTI

 2018. október 29. 14:09

A hármas szám jegyében idén három, hazai és külföldi muzsikusok alkotta trió fellépésével tartják november 9-én a Jazzkanizsa sorrendben harmadik rendezvényét.

Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Nagykanizsa neve és a dzsessz műfaja az 1970-es évektől egybefonódott, de a nagyhírű nemzetközi jazzfesztivál látogatottsága sajnos néhány évvel ezelőtt a mélypontra esett.

A város sok évtizedes hagyományát azonban szeretnék életben tartani, ezért 2016 óta Jazzkanizsa néven szerveznek egyestés programot, de év közben is havonta tartanak jazzkoncerteket a város kulturális intézményeiben. A harmadik Jazzkanizsa helyszíne az oldottabb, klub hangulatú Medgyaszay Ház lesz.

Godinek Ibolya, a rendezvény szervezője elmondta: az estet a Nagykanizsán felnőtt zongorista tehetség, Gayer Mátyás nyitja, aki a New York-i dzsesszvilág elitjéhez tartozó Pete Van Nostrand dobossal, illetve Hofecker Mátyás bőgőssel lép fel. Őket Kovács Linda triója követi, az énekesnő mellett Fenyvesi Márton gitáros és a sokoldalúságáról ismert ütőhangszeres, Dés András alkotja a formációt.

Az idei Jazzkanizsa koncertjeinek a város jeles épülete, a Medgyaszay Ház ad otthont

Fotó: kanizsaikultura.hu

A Jazzkanizsa harmadik fellépője a zalai születésű, de évtizedek óta New Yorkban élő és számtalan Grammy-díjassal játszó dobos, Németh Ferenc triója lesz, akivel Greg Tardy szaxofonos és Tzumo Áprád zongorista lép színpadra.

A nagykanizsai dzsesszprogramot idén is kiállítás kíséri, a résztvevők az elmúlt évtizedek kanizsai jazzfesztiváljainak plakátjai révén idézhetik fel a nagy múltú koncertsorozat egykori fellépőit.