Két városban lesz idén karácsonyi ronda pulcsis futóverseny

Forrás: turizmus.com

 2021. november 18. 16:40

Az idei lesz a hatodik alkalom, hogy a leggiccsesebb felsőnket magunkra öltve futhatunk a jótékonyság jegyében - természetesen az aktuális járványügyi intézkedések mellett. December 11-én ráadásul nem csak Budapesten, de Debrecenben is elstartol a Ronda Pulcsis Futás.

A Karácsonyi Ronda Pulcsis futáson résztvevőknek nem kell mást tenniük, mint előkapni a leggiccsesebb, legrondább vagy legviccesebb karácsonyi pulcsijukat, és összekészíteni a rászoruló családoknak szánt csomagot. Mind a debreceni, mind a budapesti futáson kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet részt venni - közölték a szervezők.

Az idei esemény rendhagyó, hiszen a sportolók Budapesten eddig a Margitsziget futópályáján mutathatták mega legrondább pulcsinkat a nagyközönségnek, most a Városligetben találkoznak majd.A futás 10.30-kor indul a liget déli bejáratától (Múzeum Mélygarázs és Promenád) a Városligeti Futókörön (2 km) elfut a csapat többek között a Millennium Háza és a Rózsakert mellett is, hogy aztán a Mikulás Gyárhoz érkezzen.

rondapulcsi

Idén Budapesten a Margitsziget helyett a Városligetben futhatunk ronda pulcsiban

Fotó: Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás

Debrecenben a belvárosban futnak majd a ronda pulcsisok. 10.30-kor indul a futás a Baltazár térről, a Hunyadi utca – Péterfia utca – Piac utcai sétálóövezet – Füvészkert utca – Múzeum utca – Baltazár tér útvonalon, érintve a kirakodóvásárt is. A futáson a DVSC labdarúgócsapata és női kézilabda csapata is részt vesz, a start előtti bemelegítés pedig a két csapat erőnléti edzői, Száraz Ádám és Rácz Henrietta vezetésével történik.

A szervezők a tárgyi adományokat a futás helyszínén várják, innen szállítják majd tovább a segélyszervezetek részére.

A legtöbbet ezekkel az alapanyagokkal segíthetünk (ügyelve rá, hogy a szavatossági idő legalább jövő áprilisig tartson): hús- és készételkonzervek, lekvár, kekszek, mogyorókrém (dobozos), étolaj, száraz tészta, tésztaszósz, cukor, rizs, gyümölcs- és zöldségkonzerv, bébiételek.

rondapulcsi

A futáson gyűjtik össze a rászorulóknak az ajándékcsomagokat, amelyeket később továbbítanak a segélyszervezeteknek

Fotó: Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás

A futáson bárki ingyenesen részt vehet védettségi igazolvánnyal, ám a szervezők azt kérik, előzetesen regisztráljanak. Regisztrálni a budapesti futásra az esemény oldalán, míg a debreceni futásra a hello@bakancslistamagyarorszag.hu e-mail címen lehet.

Kapcsolódó cikkek

Ronda pulóverben előnyben!

2019. december 13.