Herendi porcelán kiállítás a bajnai kastélyban
Forrás: turizmus.com
2023. március 27. 09:57
A nemrég felújított Sándor-Metternich-kastélyban a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt-vel együttműködve, különleges időszakos kiállítást nyitott meg a hazai és nemzetközi látogatóközönsége előtt. Ennek keretében terítékre kerül a főúri porcelánkészletek mellett, különböző formában és mintával megfestett lovaskompozíciók, melyek mind gróf Sándor Móric, az Ördöglovas emlékét idézik fel.
A kiállítás fő attrakciója a kilenc különleges díszvázából álló gúla, mely reprezentálja a manufaktúra alkotóinak mesterségbeli tudását. Dallos Gyula fővédnök, a magyar katonai lovas kultúráért és lovassportért felelős miniszteri biztosa a megnyitón elmondta: „Megérintő a hely és a pillanat, hiszen a kastélyban minden az igényességről szól. Gróf Sándor Móric lovaskultúra terén elért eredményei és a Herendi Porcelánmanufaktúra egyaránt a nemzeti értékünk szerves részét képezi."
![]() |
A különböző mintájú, festett lovak az „Ördöglovas” Sándor Móricnak, a kastély egykori urának idéznek emlékét |
Fotó: Herendi Porcelánmanufaktúra |
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: „Bármerre is járunk porcelánjainkkal magyarországi és nemzetközi kiállításainkon, a bennünket megtisztelő látogatók mindig hangoztatják, hogy a Herendi porcelán a világ legszebb kézi készítésű porcelánja, olyan porcelán, amely nem csak egy használati tárgy, hanem egyben művészi alkotás is, amelybe a négy őselem, nevezetesen a víz, a tűz, a levegő és a föld révén az egész világ bele van zárva. Megtiszteltetés számunkra, hogy Herend, mint világelső porcelánmanufaktúra ebben a gyönyörűen megújult kastélyban mutatkozhat be."
![]() |
A ház úrnőjére, Paulina grófnéra Herendi mintával, kézzel festett ruhával emlékeznek |
Fotó: Herendi Porcelánmanufaktúra |
Az eseményen Sztojanovits Kristóf, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. régióvezetője kifejtette: „A most megnyíló időszakos kiállítás már az új koncepció, vagyis a minőségi turisztikai attrakciófejlesztés jegyében született. A Herendi kiállítás stratégiai együttműködés keretében jött létre, mely modellt a lehető legtöbb intézményünkre tervezzük kiterjeszteni."
A különleges porcelánválogatás 2023. június 25-éig látogatható a nagyközönség számára.