Hetedszer vitorlázott együtt a szakma

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 27. 13:53

Szeptember 23-án hetedik alkalommal gyűltek össze a szakmabeliek Balatonfüreden, hoyg egy jó hangulatú napot töltsenek együtt, részben vízen, részben szárazon. A VII. Mondial Assistance Turizmus Regatta idén rekordszámú résztvevőt vonzott.

Az idei regattán 45 hajó szállt vízre, a rendezvényt összesen csaknem 400 szakmabeli kereste fel. Ezzel ez az egyik legnagyobb amatőr iparági regatta. Az egész napos eseményt nem csak azoknak érdemes felkeresniük, akik kihajóznak, hiszen a parton folyamatosak a programok.



Idén kóstolók, SUP tesztelés várta a résztvevőket, hozzátartozókat, akik felszállhattak a kísérőhajóra is, hogy kicsit átélhessék a hajózás örömeit is. Szintén hagyománnyá vált, hogy a szakmabeliek családjaikat is magukkal hozzák erre a hétvégére, sőt, az idei évben több csapat is úgy döntött, összeköti a Regattát a saját csapatépítő tréningjével, és elhozza valamennyi kollégáját. Így aztán két cég is két nagy hajóval nevezett be végül a versenybe.



Az esemény idén már ténylegesen is kétnapossá bővült, hiszen a csapatoknak több mint fele megérkezett már előző nap, és a péntek késő délutáni hajósorsolást követően kellemes warm-up party kerekedett tartalmas beszélgetésekkel, nagy nevetésekkel és az elmaradhatatlan karaoke-val.

A buli szombat este folytatódott. Az eredményhirdetés után vacsora, a Grease zenekar koncertje, majd hajnalig tartó disco szórakoztatta a társaságot. Volt, aki inkább beszélgetve örült a baráti találkozásoknak, és volt, aki a zenének nem tudott ellenállni.

A dobogósok hajóosztályok szerint:

8mOD

Neckermann

Pogast 2

Progast 1

 

Bavaria32

Hertz

Szakál Trans

Corvin Plaza

 

Nautic

Premium Apartmanházak

Tókert

Tengerjáró Kft.

 

YS

Sárvári Gyógyfürdő

Hotel President

Mellow Mood Group

A Mellow Mood Group csapata

 

 

Különdíjak:

A legtöbb időt vízen töltő csapat: Hotel Interactive Kft.

Legeredetibb csapat: Caracol Utazási Iroda

 

A legtöbb időt vízen töltő csapat


A legeredetibb csapat