Hétfőn kezdődik a Debreceni Irodalmi Napok programsorozata

Forrás: MTI

 2022. november 04. 16:09

November 7-9. között rendezik meg a több mint fél évszázados múltra visszatekintő, gazdag hagyományokkal rendelkező, fontos közművelődési funkciót is betöltő Debreceni Irodalmi Napokat - közölték a szervezők a helyi Méliusz könyvtárban tartott pénteki sajtótájékoztatójukon.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta, az irodalmi napokkal zárul az év "irodalmi kalendáriuma", amely tavasszal a költészeti fesztivállal kezdődött, majd az ünnepi könyvhéttel és a Térey könyvünneppel folytatódott.

Az irodalmi napokat a magyar irodalom kultikus rendezvényének nevezte, amely évtizedeken át a kulturális élet, az irodalom és a közélet szereplőinek találkozó helye, vitafóruma volt, és jelentősége ma is túlmutat a város határain.

Ugyanakkor a helyi irodalom fóruma is: az idén megemlékeznek a közelmúlt irodalmának három fontos debreceni alakjáról, Várkonyi Anikóról, Tar Sándorról és Tóth-Máthé Miklósról - jelezte Puskás István, megjegyezve, hogy a nemzetközi kapcsolatok erősítése jegyében pedig Jeroen Olyslaegers belga író lesz a rendezvény vendége.

Szirák Péter, a rendezvény kurátora hozzátette: az idei rendezvény fő témája a lektűr, vagyis az úgynevezett "olvasmányos" irodalom helyzete, szerepe, mibenlétének kérdése.

Egyebek mellett olyan kérdésekre keresik a választ, vajon megfelelő meghatározás-e a lektűrre, hogy színvonalasan elégíti ki a szélesebb olvasóközönség elvárásait, avagy miképpen lehet elkülöníteni ezeket az olvasmányokat egyfelől a ponyvától, másfelől a minőségi irodalomtól, vagy igaz-e az, hogy a "magas irodalom" lektűrösödik - sorolta a szakember.

Szirák Péter jelezte: 2010 óta törekvésük, hogy erősítsék az irodalmi napok közművelődési funkcióját, és fesztivál jellegűvé tegyék a találkozót. Ennek jegyében az idén is filmvetítések, képzőművészeti tárlat, könyvbemutató és pódiumbeszélgetések színesítik a programot.
Hozzátette: az irodalmi napok keretében veheti át az Alföld-díjat a folyóiratban publikáló három kiváló szerző, Ladik Katalin költő, performer, Ureczky Eszter irodalomtörténész és Mezei Gábor költő, szerkesztő, irodalomtörténész. 1978 és 2021 között eddig 44 alkalommal adták át a díjat, amelynek során 126 alkotó 133 Alföld-díjat vehetett át - közölte Szirák Péter.

(Borítókép: 123rf.com)