Hétfőn nyit Mezőkövesd új fedett élményfürdője

Forrás: turizmus.com

 2017. március 03. 11:56

Március 6-án megnyílik a vendégek előtt az 1,6 milliárd forintos beruházással megépült új fedett élményfürdő- és uszodakomplexum a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben. Az új egység kiegészítő belépőjeggyel vehető igénybe.

Végéhez ért a mezőkövesdi fürdőben zajló fejlesztés, mely 2015 januárjától 2016 decemberéig tartott. A beruházás központi eleme a fedett uszoda teljes felújítása, valamint a mellé épülő vadonatúj fedett élményfürdő. A téli időszakban is nyitva tartó fedett komplexumban minden korosztály talál az igényeinek megfelelő élményelemeket: pezsgőágyak, hidromasszázs-fülkék, nyakzuhatagok, sodrófolyosó, hullámmedence és 3 csúszda közül lehet választani. Az új egység legérdekesebb eleme a csésze alakú pezsgőmedence, amelyből jól rálátás nyílik a teljes medencetérre. A galérián kihelyezett pihenőágyak segítik a kellemes relaxálást.

A fedett élményfürdő naponta 9.30 és 18 óra között várja a vendégeket, az alap belépőjegy mellé kiegészítő jegyet kell váltani az igénybe vételéhez, ennek bevezető ára 1200 forint.

A csésze alakú pezsgőmedencéből rálátni az egész medencére

Fotó: Zsóry Gyógy- és Strandfürdő

A nettó 1,62 milliárd forintos beruházás keretében megújult több járófelület, zöldfelület, kerítés, továbbá homokos strandröplabda- és strandfocipályák, játszótér valamint új szezonális bejárat és vendéglátóegységek is épültek. A beruházás finanszírozása nettó 638 millió forint hazai forrásból, valamint közel fél-fél milliárd forint önerőből és EU-s forrásból tevődött össze.

Az új élményfürdő kiegészítő jeggyel látogatható

Fotó: Zsóry Gyógy- és Strandfürdő

Az újonnan átadott létesítmények nagyban hozzájárulnak a több mint 75 éves fürdő már eddig is igen széles szolgáltatási palettájának (gyógyfürdő, gyógyászat, wellness, strandfürdő) bővüléséhez. A fedett élményfürdő lehetővé teszi a gyermekes családok kiszolgálást a hidegebb időszakban is, nyáron pedig rossz idő esetén kiváló alternatívája lehet a strandfürdő szabadtéri élménymedencéinek – írja a fürdő közleményében.