Hétvégi programajánló: Magyar Ízek Utcája

Forrás: MTI

 2017. augusztus 17. 16:20

Százötven kiállító termékeit, az idei Szent István-napi kenyeret, valamint az ország tortáit is megkóstolhatják az érdeklődők a Magyar Ízek Utcájában, amely augusztus 19-én és 20-án a Várkert Bazártól a Szilágyi Dezső térig várja a látogatókat Budapesten.

Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Magyar Ízek Utcájának célja a Kárpát-medencei tájegységek és nemzetiségek gasztrokultúrájának bemutatása. A magyar kiállítók mellé az idén is csatlakoznak a V4 országai – Szlovákia, Lengyelország és Csehország –, amelyek három standon mutatják be étel- és italkülönlegességeiket, a lengyel heringtől a cseh knédliig.

Több kézműves termék is megjelenik az ország és a Kárpát-medence tájairól, például a karcagi birkapörkölt, a gyömbéres kolbász, a szatmári töltött káposzta, az alföldi pásztorleves, a sokacbab vagy a cigánykáposzta.

A résztvevők között élelmiszer-előállítók is szerepelnek, akik lekvárokat, gyógynövénykészítményeket, söröket, borokat, pálinkákat, változatos húskészítményeket és sajtokat kínálnak majd az érdeklődőknek. Vendégül látnak nem professzionális főzőasszonyokat is, akik a szülőhelyükhöz kötődő hagyományos ételek elkészítését mutatják be. A káposztaleves mákos pogácsával a Felvidékről érkezik, de szilvalekvárral töltött fánkot is sütnek majd az asszonyok, míg a moldvai csángó faluból érkező csapat húsos galuskát készít. Mindezek mellett a rendezvényen helyet kapnak a professzionális konyhák is.

Magyar Ízek Utcája

Fotó: augusztus20.kormany.hu

Az idei évben kiemelt szerepük lesz a kézműves söröknek, a Fő utca Clark Ádám tér felőli végén kialakított Kézműves sör utcában tizennégy kézműves sörfőzde több mint százféle termékét kínálja a látogatóknak.

A Várkert Kaszinó előtt felállított színpadon pedig különféle ételekről, a hozzájuk kapcsolódó történetekről és receptekről tartanak beszélgetést.

Kapcsolódó cikkek