Hetvenhét országból érkeznek futók a hétvégi Budapest Maratonra

Forrás: turizmus.com

 2016. október 05. 15:32

A 42 195 méteres távnak évek óta 6-7 ezren vágnak neki, és idén a résztvevők 40 százaléka külföldi lesz. A nyolc távon összesen 27 ezer indulóra számítanak a kétnapos futóversenyen.

Az idei várható létszám a tavalyi 28 ezres csúcs után a második legmagasabb létszám a verseny történetében – mondta Kocsis Árpád versenyigazgató az esemény sajtótájékoztatóján.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerint a főváros számára komoly hozzáadott értéket képvisel a Budapest Maraton, mivel a külföldiek közül sokan kimondottan ezért látogatnak el Budapestre, hozzák magukkal családtagjaikat, barátaikat.

A Hősök teréről induló útvonal ezúttal is érinti a főváros legszebb pontjait. A verseny lebonyolításáról 1500 rendező gondoskodik, a futók frissítésére várhatóan 50 ezer liter vizet, 30 ezer darab banánt, 3000 kilogramm szőlőcukrot és 8500 darab szivacsot használnak fel – tájékoztatott Máté István, a rendező Budapest Sportiroda ügyvezető igazgatója.

Forrás: Facebook/Budapest Maraton

A program szombaton 11.30 órakor a 600 méteres családi futással kezdődik az Olof Palme sétányon. Ezen a napon lesz még az esélyegyenlőségi futam, a 3x2 kilométeres váltó (rajt: Ötvenhatosok tere), a minimaraton (5 km), a suli futam (2,7 km), a maratonka és a 2,7 kilométeres gyaloglás. A 31. Spar Budapest Maraton – egyben magyar bajnokság – vasárnap 9.30-kor rajtol a Hősök teréről. Ezt követi négyfős váltókkal a maratonstaféta, majd egy 10 kilométeres verseny, végül a 30 kilométeres Coca-Cola testébresztő (rajt: Árpád fejedelem útja, a Tél utca magasságában).