Hogyan tovább, főváros?
Az ülésen - a hagyományoknak megfelelően - megjelentek fővárosi vállalatok és intézmények, többek között a BGYH, a BKV, a BKK és a Liget Projekt képviselői, valamint a turisztikai szakmai szervezetek, többek között a MABEUSZ, a MUISZ, az MSZÉSZ, az MTDMSZ, az MVI, a MeMe, az idegenvezetői szövetségek és az autóbuszos fuvarozók vezető tisztségviselői. Ennek megfelelően megfogalmaztak azonnal megoldandó és hosszú távú kérdéseket, illetve ajánlásokat.
![]() |
Telt ház volt a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal ülésén. Az elnöki asztalnál Bán Teodóra (mikrofonnal), mellette Pap Mária, a BFTK turisztikai diviziójának vezetője |
Fotó: BFTK / Szabó Dániel |
Elhangzott például az, hogy a nyárra beígért Duna parti plázs ne a belváros életét bénítsa majd meg, hanem a Petőfi híd alatti szakaszon nyújtson többlet élményt a bel- és külföldi turistáknak.
A résztvevők megfogalmazták azt is, hogy felkérik a főváros új vezetését, alkossa meg a főváros turisztikai stratégiáját a szakmai szervezetek bevonásával.
De az ülés lényege mégis a BFTK ügyvezetőjének búcsúztatása volt. A jelenlévő szakmai szervezetek képviselői sorra megköszönték Bán Teodórának, hogy létrehozta a kerekasztalt, és az üléseken, illetve munkabizottságokban született állásfoglalásokat, ajánlásokat továbbította is a döntéshozóknak.
![]() |
Bán Teodóra a február 20-i ülésen |
Fotó: BFTK / Szabó Dániel |
Bán Teodóra elmondta, nyugodt szívvel adja majd át a stafétabotot az ülés napján még nem ismert utódjának, hiszen mind a Tavaszi Vásár, mind a Tavaszi Fesztivál, s nem utolsósorban a hó végi Utazás kiállításon való BFTK megjelenés lelkiismeretes előkészítés után sikerre van ítélve.
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője megköszönte az immáron hetedik éve tartó közös munkát munkatársainak, valamint a szakmai támogatást a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal munkájában évek óta aktívan részt vevő szakmai szervezetek képviselőinek.
Pap Mária, a BFTK turisztikai divíziójának vezetője reményét fejezte ki, hogy az immáron hatodik évébe forduló Turisztikai Kerekasztal nemcsak tovább él, hanem az eddigieknél is nagyobb szerephez és konkrét felhatalmazáshoz jutva aktívan járulhat hozzá a fővárosi turizmus sikereihez.
![]() |
Bán Teodóra és Pap Mária az elnöki asztalnál |
Fotó: turizmus.com |
Nyitókép: 123rf.com