Hogyan válik turisztikai termékké a múzeum?

Forrás: turizmus.com

 2016. november 16. 15:57

A fenti kérdés állt a fókuszában annak a tanácskozásnak, amelyet november 9-én közösen szervezett a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar TDM Szövetség a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

A rendezvényre a múzeumok és TDM-ek munkatársait várták a szervezők – „párban", azaz azoknak a jelentkezését fogadták el elsősorban, ahonnan a múzeum és a TDM munkatársai is bejelentkeztek a rendezvényre. Az érdeklődést mutatja, hogy a tervezett 40 fős közönség helyett közel száz résztvevő vett részt a programon, s többek jelentkezését a férőhely kapacitás miatt vissza kellett utasítani.

A rendezvényen a szervezők köszöntői után Németh Szandra és Vella-Varga Orsolya, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársai egy kvízjátékra invitálták a résztvevőket, amelyben meglepő eredményeket közöltek elsősorban a múzeumok látogatószámával, bevételeivel és megítélésével, valamint a belföldi turisták szokásaival kapcsolatban. A játék során kiderült, hogy a leglátogatottabb múzeumok és turisztikai desztinációk egybeesnek, sőt a fizető látogatók aránya is ezeken a területeken a legmagasabb. A statisztikai adatok továbbgondolásra érdemesek és az együttműködés szükségességét támasztják alá a játékvezetők szerint.

 

A játékot követően Simonyi Norbert, a Magyar Turisztikai Ügynökség kulturális turizmusért felelős munkatársa egy korábbi, 1000 fős mintán végzett felmérés eredményeit mutatta be. A kutatás bizonyította, hogy a múzeumok legfontosabb célközönsége a 40 év feletti korosztály, akik általában magasan kvalifikáltak és lehetőségük van magasabb költésre – azonban egyelőre a múzeumok nagy része ezt a lehetőséget nem használja ki. Kiemelte, hogy ugyan a múzeumok egyre izgalmasabb, igényesebb kínálata kiváló programelem lehetne akár a turisztikai csomagok megalkotásakor, jelenleg még a nagy múzeumi rendezvények programjai (pl. Múzeumok Éjszakája, Múzemok Őszi Fesztiválja) sem szerepelnek általában a szállodák és TDM-ek programkínálatában.

Nagy Júlia TDM menedzser, a miskolci turisztikai szervezet ügyvezetője és Vass Nóra, a Herman Ottó Múzeum Marketing és Kommunikációs Osztályának vezetője közös előadásban mutatta be a TDM és múzeum közötti összehangolt munkát. Céljuk, hogy a városba érkező turisták számát megduplázzák 2020-ig, ehhez szükség van eladható, jó turisztikai termékekre a múzeumokban is. A Herman Ottó Múzeum valamennyi létesítményében széles, minden korosztály érdeklődésének megfelelő sokszínű turisztikai terméket tudnak kínálni, amelynek piacra vitelében fontos szerepet játszik a TDM. Mindezek mellett idén tavasszal indult a „Miskolci Mosolyprogram" a TDM szervezésben, melynek tagjaként a múzeumi „frontline" kollégák szakmai fórumokon, tréningeken vesznek részt és a látogatók minősíthetik a tárlatvezetőket, az ügyfélszolgálati kollégákat egy applikáció segítségével.

Különleges és érdekes az Edelényi Kastélysziget turisztikai termékké formálásának története. A Miskolctól alig 30 km-re található kastélyt az 1700-as évek végén Jean-François L'Huillier építtette, egy felvidéki vándor templomfestő pedig később 6 szobáját kifestette. Bay Judit, a kastély vezetője azt mutatta be, hogy hogyan lehet ezekből az adottságokból olyan turisztikai élménycsomagot kialakítani, amely minden korosztály számára vonzóvá tudja tenni a kastély kiállításait.

A szakmai fórum végén számos kérdést fogalmaztak meg a résztvevők, ezt követően pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával városfelfedező játékra hívták a résztvevőket – bemutatva az interpretáció új eszközrendszerét, amely a múzeumokban és desztinációs programokban is kiválóan használható lehet.