Hollandia végképp besokallt a turistáktól

Szerző: Elek Lenke

Forrás: turizmus.com

 2019. május 09. 14:16

Újfajta, a turizmust sújtó adókat vethetnek ki Hollandiában, és korlátozhatják a népszerű attrakciók hozzáférését a már-már elviselhetetlen turistaroham megfékezésére.

Míg 2018-ban 18 millió turista érkezett Hollandiába, addig az előrejelzések szerint 2030-ban közel 42 millió ember látogathat majd el a tulipánok földjére és Rembrandt hazájába.

Hollandia turisztikai hivatala talán még éppen időben eszmélt rá arra, hogy szigorú szabályozásokat kell bevezetniük, hogy kordában tarthassák azt a tendenciát, aminek jelei már ma is jól láthatóan mutatkoznak: a fotók kedvéért letaposott tulipánföldek, a hangulatos csatornaparti házaikból kiszorított helyi lakosok és az apró falvakat elárasztó turistatömegek mind ennek a folyamatnak a következményei – olvasható a The Guardian honlapján.

A 2500 lakosú festői kisvárost, Giethoornt évente 350 ezer kínai turista keresi fel

Fotó: pixabay

A hivatal most olyan új stratégiák kidolgozására szánta el magát, ami az országot népszerű kampányok helyett a csillapításra fókuszál. A 17 milliós lakosságú ország turisztikai szakértői egyetértenek abban, hogy a jóból is megárt a sok – ahhoz pedig, hogy mérsékelni tudják az országba áramló turisták tömegeit, sürgősen cselekedniük kell.

Egyes holland régióknak kifejezetten azt javasolja a turisztikai szövetség, hogy tántorítsák el a turistákat attól, hogy meglátogassák őket, így biztosítva a terület integritását, valamint a helyi lakosok és a természet nyugalmának a védelmét.

E stratégia szerint a régióknak, településeknek és turisztikai látványosságok fenntartóinak és tulajdonosainak meg kell fontolniuk, hogy milyen módot választanak arra, hogy a saját érdekükben gátat szabjanak a turisták korlátlan áramlásának: a lehetőségek az adók kiszabásától egyes látványosságok teljes bezárásáig terjedhetnek.

Bár az intézkedések sokak számára radikális beavatkozásnak tűnhetnek, mégsem véletlenül jutott erre a döntésre a turisztikai hivatal: a helyi lakosok életszínvonalára ugyanis napi szinten hatással van az országot élvező, de a helyiekre nem mindig tekintettel lévő érdeklődők tömege.

Jó példa erre a kínai turisták körében szélmalmai miatt különösen népszerű, 2500 lakosú Giethoorn kisváros. A korábban saját ritmusa szerint működő térséget jelenleg évente 350 ezer kínai érdeklődő keresi fel – egy élhető falu helyett múzeummá alakítva azt.De Hollandia továbbra is elsősorban az európaiak számára vonzó desztináció, a turisták 42%-át német és belga látogatók teszik ki.

 

Amszterdam már lépett

Az 1,1 millió lakosú Amszterdam önmagában 17 millió látogatót vonz évente, a belföldi turizmust is beleértve. Több olyan intézkedést történt az elmúlt hónapokban, ami a fentebb vázolt stratégiára vezethető vissza.

Az 1,1 millió lakosú Amszterdam önmagában 17 millió látogatót vonz évente

Fotó: pixabay

Nemrégiben a város fő látványosságainak számító Rijksmuseum és a Van Gogh Múzeum visszalépett attól, hogy egy nagyszabású amerikai turisztikai kongresszusnak adjon otthont. Tavaly pedig eltávolították a Rijksmuseum előtti térről a közösségi médiában cirkuláló képein gyakran felbukkanó, évente sok millió fotó és szelfi háttereként a város hírét vivő „Iamsterdam” feliratot.

A helyi önkormányzat igyekszik visszaszorítani a szállodák, szuvenírboltok, jegyirodák és sajtboltok számát is. Időközben Európa harmadik legnagyobb forgalmú reptere, az Amszterdam mellett fekvő Schiphol reptér elérte maximális kapacitását.

A turizmus a holland gazdaság egyik húzóereje – a turizmus 82 milliárd euróval járul hozzá a gazdasági mutatókhoz, és több mint 760 ezer munkahelyet teremt –, ugyanakkor vitathatatlan a környezeti hatások miatti aggodalom. A turisztikai hivatalnak például Hollandia tulipánmezői köré kerítéseket kellett húznia a földeket látogató, a növényeket gyakran néhány fotó kedvéért letaposó turistacsoportok miatt.

Ha 2030-ban valóban 42 millió ember látogat az országba, a károsanyag-kibocsátáson túl számolnia kell a megnövekedett fogyasztással, élelmiszer-hulladékkal és szemétmennyiséggel, valamint környezeti/természeti károsodással is.

Hollandia nem az egyetlen, amelyik besokallt a turistáktól, korábban összegyűjtöttük, hogyan próbálják elviselhető mederbe terelni a turisták áradatát a népszerű úti célok.


Kapcsolódó cikkek

Overtourism a Bledi-tónál

2019. január 18.