Könyvben is megjelennek a Hosszúlépés városi sztorijai

Koniorczyk Borbála és Merker Dávid nyolc éve szervez városnéző sétákat Budapesten.

Első könyvük, a Hosszúlépés Budapesten négy, fotelből és valóságban is bejárható sétával vezet keresztül a fővároson, hogy megismertessék „azokat a tarkabarka, nagyon vidám vagy nagyon szomorú, cigaretta-, vágott liba, parfüm és pincedoh, de legfőképp összetéveszthetetlenül Budapest-szagú sztorikat és (anti)hősöket, amelyektől Budapest az, ami" – írják a könyv ismertetőjében.

Aki megrendeli a kötetet, egyebek mellett megtudhatja, hogy „hol lakott Budapesten Vörösmarty Mihály vagy Littmann Pepi, az ortodox zsidó férfiimitátor, a pesti orfeumok sztárja. És hogy kik faragták Budapestet márványból és koszlott Trabant-ülésből. Kik voltak a szerencselovagok, hivatásos bajkeverők, hazafiaskodó zsidók és sóletzabáló fajvédők, a megalomániások, a minden rendszerhez ügyesen simulók, a házat a lakók kényelme elé helyező Bauhaus-hívek és a stukkóleverős IKV-szakik, akik megformálták a budapesti utcákat és azok látszólag értelmetlen kiszélesedéseit, az értéktelen homlokzatok mögé dugott értékes házakat, a budai villák és a pesti kapualjak párhuzamos világait" – olvashatjuk.

Kedvcsinálónak idézünk egy történetet a könyvből, amely a Nemzetközi incidens a Gellért fürdőben címet viseli.

„A harmincas évekre, túl a válságon, fellendült a budapesti turizmus, amelynek fontos része volt a Gellért fürdő. Ezekben az években a szálloda már gyakran telt házzal üzemelt, luxusétterme pedig jelentősen hozzájárult a Gellért nemzetközi legendája megteremtéséhez.

Ebben az időszakban történt, hogy Ramon Costellót, a kubai származású amerikai ökölvívót nem engedték be a Gellért fürdőbe, mert a fehér amerikai és brit vendégek tiltakozni kezdtek. Costello panaszt tett a fővárosnál, ahol neki adtak igazat, az ügy pedig a nemzetközi sajtóba is bekerült. Bálint György író így emlékezett meg az esetről A néger hullámjogosultsága című írásában 1931-ben: „Nagy megelégedéssel és őszinte megnyugvással vesszük tudomásul a fővárosnak azt az intézkedését és elvi jelentőségű döntését, hogy a négernek is szabad fürödnie. Hogy egészen őszinték legyünk: hosszú idő óta ez az első nagyobb jelentőségű hatósági intézkedés, amelyet százszázalékos elismeréssel és minden fenntartás nélküli helyesléssel fogadunk. Emberi érzésünket, európai lelkiismeretünket nyugtatta meg ez a fővárosi intézkedés, amelyre szükség volt, és amely ellentmondást nem tűrően jelentette ki, hogy a Gellért hullámfürdőben a néger is fürödhet, mert a magyar törvények nem tesznek különbséget ember és ember között, hanem mindenki számára teljesen egyenlő jogokat biztosítanak. A szomorú csak az, hogy ennek a kijelentésére és hatósági leszögezésére szükség volt. A szomorú csak az, hogy 1931-ben Budapesten olyan dolgok történhetnek, amelyek miatt olyan régi igazságokat kell hatóságilag újra felfedezni, hogy a négernek is szabad fürödnie, és hogy az embereknek Európában, színre való tekintet nélkül, egyenlő jogaik vannak."

Bálint György optimizmusát hamarosan mindenestül aláásta a második világháború. Az egész Európát felégető harcok ellenére 1943 szilveszterén még lelkesen készültek a Gellértben. Bíztak benne, hogy az éjszaka „a fehér asztal örömeinek, a gondfeledtető hangulatnak, a bizakodó jókedvnek ünnepe lesz". Az étteremben cigányzene, a szálloda halljában jazzkoncert várta a vendégeket. Sajnos a bizakodó jókedvnek nem sok alapja volt: a harcokban súlyosan megsérült Gellért Szálló 1944. december 26-án évekre bezárta a kapuit."