Huszonöt éves rekordot döntött meg a Sóstói Múzeumfalu

Forrás: MTI

 2017. február 14. 20:59

Kiemelkedő évet zárt a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu, amelynek látogatószáma 2016-ban csaknem 65 ezer, éves bevétele pedig több mint 40 millió forint volt.

Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere a múzeumfalu idei programjairól szóló sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a tavalyi látogatószám mintegy háromezerrel haladta meg a 2015-öst, az elmúlt 25 évben nem volt annyira magas a bevétel, mint 2016-ban.

Szabó Sarolta igazgató elmondta, hogy a múzeumfalu hivatalosan április 1-jén nyitja meg kapuit, de két rendezvényre a nyitás előtt is várják az érdeklődőket. Szombaton rendezik meg a farsangi mulatságot, amelyen a szatmári tájegység 1960-as évekbeli farsangolási szokásait idézik meg. Március 8-án pedig a tavaly már sikeres magbörzét hirdetik meg: ezen a programon a különböző szántóföldi növények palántáit és magjait mutatják be az érdeklődőknek.

Sóstói Múzeumfalu

Fotó: muzeumfalu.hu

Április 17-én rendezik meg a hagyományos húsvéti locsolkodást a múzeumfaluban, az eseményen a különböző egyházi felekezetek húsvéti szokásait, az ünnepi készülődést mutatják be. A majális alkalmából világítástörténeti kiállítás lesz, május 18-án tartják meg a múzeumi világnap rendezvényeit, a pünkösd megünneplése után pedig június 23-án a Szent Iván-éj ünnepe következik. Az idei esemény központjában a szerelem áll majd, a látogatók a Pásztoróra című kiállítást is megtekinthetik.

Július 30-án különleges gyermeknapot tartanak, a belépőket száz forintért lehet majd megváltani. Augusztus 20-án a megszokott kenyérünnep lesz a múzeumfaluban, szeptemberben pedig a régi Magyarország ízeit idézik meg egy gasztronómiai esemény keretében.

A hónap végén a magyar népmese napja ígér tartalmas szórakozást elsősorban a kisebbeknek, októberben az óvodapedagógusok számára rendeznek konferenciát és a reformáció 500. évfordulójáról emlékeznek meg. Az idei szezont november 11-én a Márton-nap zárja a Sóstói Múzeumfaluban.