Fordított Idegenvezetők Világnapját tart a Belvárosi Plébániatemplom

Forrás: turizmus.com

 2021. február 09. 16:42

A pandémia miatt a Budapest-Belvárosi Főplébánia-templomban idén különleges formában szerveznek eseményt a látogatók számára az Idegenvezetők Világnapja alkalmából.

A világnapról a pandémia ellenére szeretnének méltó módon megemlékezni, hiszen ennek a történelmi templomnak egyik fontos küldetése a látogatóforgalom kiszolgálása, a látogatóforgalom fogadásának mérföldkövei pedig az idegenvezetők – közölte a templom.

Az érdeklődő nagyközönség számára február 22-én és 23-án egy fordított eseményt hirdetnek meg, amelyen ezúttal nem a tárlatvezető fog beszélni az épület értékeiről, a templomhoz kapcsolódó híres emberekről és történelmi eseményekről, a templom hitéletben betöltött fontos szerepéről, hanem a hívek, a látogatók a saját templomi élményeikről.

Az Idegenvezetők Világnapján a látogatókat és a hívőket szólaltatja meg a Belvárosi Főplébánia-templom

Fotó: belvarositemplom.hu

Várják azon személyek egyeztetett időpontban történő látogatását, akik valamilyen módon kapcsolódnak a Belvárosi Főplébánia-templomhoz: itt volt a keresztelőjük, esküvőjük, szüleik esküvője, ide jártak hittanra, és minderről olyan fotókat is tudnak mutatni, amelyeken szerepel a templom épülete, a belső tér.

A történet elmesélését követően a vendégek (maximum 2 fő / történet) látogatást tesznek a tavaly nyáron megnyitott toronykilátóban.

A vendégek által elhozott képeket, relikviákat (a történetet közlő engedélye esetén) lefényképezik, és a Facebookon közzéteszik.

Jelentkezés a fordított tárlatvezetésre ITT.

 

A templom további aktivitásai a világnap alkalmából:

• Idegenvezetőket képző szakiskolák, turizmus képzés végző egyetemek kiscsoportjainak fogadása a toronykilátóban;
• Idegenvezetők online közvetítései a templomról a Facebookon és más platformokon (angol, magyar, német, orosz stb.).
• Online előadás a templom 2021. évi látogatóforgalmi terveiről, a zarándoklati lehetőségekről 2021. február 25-én 18:00 órakor Zoom-on és a templom Facebook live felületén.