Idén is elindul a Budapest Tuning városi ötletpályázat
Forrás: turizmus.com
2023. március 03. 11:55
A Budapest Tuning ötletpályázat izgalmas szabadtéri aktivitások, találkozási pontok és közösségi funkciók létrejöttét ösztönzi szerte a városban. A pályázat célja, hogy a kiválasztott projektek új, rendhagyó városhasználati helyzeteket teremtsenek, akár időszakos vagy kisebb léptékű végleges beavatkozások megvalósításával. A szervezők a projekteket az ötletgazdákkal együttműködésben valósítják meg – tájékoztatta lapunkat a Budapest Brand nZrt.
Sok közösségi program jött létre a tavalyi Tuning által; ilyen volt Gyabronka Józseffel a Dante a Gellérthegyen, a Zenélő piacok, a nyárzáró Roller Disco a Sirály sétányon, a Népszínház-negyedről alkotott képet formáló Külkörút, a Budapest Bike Maffia – „Nekünk a Balaton" programjáról nyílt fotókiállítás vagy az Budapest Open Mic.
A projektek megvalósítására most is két kategóriát hozott létre a Budapest Brand: pár napos szabadtéri, kulturális-közösségi programok tervezésére a maximális összeg projektenként bruttó 3 millió forint, a nagyobb léptékű, közösségi aktivitás szervezését is magában foglaló, rendhagyó városélményt nyújtó, a város tereit közvetlenül formáló projektekre pedig bruttó 10 millió forintot adnak.
Az érdeklődőket a www.budapesttuning.hu weboldalon digitális tudástár, nyomtatványok mintái, szakemberek tippjei és javaslatai is várják a költségtervezéstől a közterületfoglalásig, de a kommunikációban is segítséget kapnak.
![]() |
Tavaly Budapest Tuning keretein belül megvalósult pályázatok részét képezte a Budapest Open Mic |
Fotó: Budapest Brand nZrt. |
A kreatív és egyben megvalósítható ötleteket pályázat formájában 2023. április 3-ig várják a Budapest Tuning pályázati felületén, ahol egyénileg vagy csapatban, de akár a lakóközösséggel együtt is lehet pályázni, a szervezők civil szervezetek, egyesületek, városi kollektívák, fesztiválszervezők, kis- és nagyvállalkozások jelentkezését is várják. A sikeres projektek 2023. június 1. és október 31. között valósulnak meg szerte Budapesten.