Idén is zenél Budapest – még több elképesztő helyszínen

Forrás: turizmus.com

 2019. május 31. 14:01

A június 1. és augusztus 18. közötti rendezvénysorozaton ingyenes koncertek csendülnek fel, immár 16 helyszínen, közel 600 alkalommal. A Zenélő Budapest célja: a zene varázslatával életre kelteni a sokszínű főváros történelmi tereit, helyszíneit.

Az idén ötödik évadát kezdő Zenélő Budapest Európában egyedülálló turisztikai és zenei kezdeményezésnek tekinthető, melynek célja a magyar kultúra szellemi értékének bemutatása, a magyar zenei sajátosságok hangsúlyozása és terjesztése.

Idén – megőrizve a korábbi helyszíneket és stílusokat – újabb tematikákat mutat be a program. Így kibővül a zenei kínálat a kávéházi és szakrális zenével, valamint a jazz tematika is erősödik. Emellett 2019-ben újdonság, hogy két új helyszínen – a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint a Millenáris Parkban – gyerekprogramok, ez utóbbi helyen és a Várkert bazárban pedig ifjúsági koncertek gazdagítják tovább az eddig is széleskörű koncertkínálatot.

A koncerthelyszínek száma idén 16-ra emelkedett: az egyik új helyszín a Magyar Nemzeti Múzeum, ahol a programsorozat sajtótájékoztatóját tartották

Fotó: BFTK

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) szervezésében megvalósuló, illetve a BFTK által koordinált fesztiválokon több mint egymillió vendég fordul meg évről évre, így ezek garantált megvalósítása tekinthető a BFTK legnagyobb kulturális-turisztikai missziójának.

Ezt a kínálatot, és ezzel Budapest egyedi hangulatát szeretné a Zenélő Budapest – a már ötödik éve garantált kormányzati és fővárosi támogatásnak köszönhetően – még varázslatosabbá tenni az idén már minden korosztálynak és zenei ízlésnek megfelelő tematikával.

A koncerthelyszínek száma idén 16-ra emelkedett: a már említett Millenáris és a Magyar Nemzeti Múzeum mellett, a budai Vár Hollós kapuja, a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézóterasza, a Március 15. tér, a Szépművészeti Múzeum, valamint a Várkert Bazár Szárazárok színpada lép be új színhelyként 2019-ben.

A korábbi helyszínek nagy része változatlan: a Várkert Bazár Gloriettje, a Szent István-bazilika előtti tér, a Vajdahunyadvár udvara, a margitszigeti Zenélő kút, a Műcsarnok lépcsője, a Központi Vásárcsarnok, a Szentháromság téri zenepavilon és a Magyar Nemzeti Galériánál, a Savoyai terasz.

A Zenélő Budapest különleges, világszinten is egyedülálló attrakciója a fővárosnak

Fotó: BFTK

A Zenélő Budapest sorozatban összesen közel négyszáz zeneművész lép fel, a gyönyörű történelmi színhelyekhez köthető – külön erre az alkalomra készült – kamarazenei műsorokkal, melyek a zeneirodalom remekeiből, többek között Liszt, Erkel, Bartók, Bach, Haydn, Mozart, Schubert, Csajkovszkij, Chopin, Paganini, Bizet, Verdi, Debussy, Ravel, Muszorgszkij műveiből válogatnak. A részletes műsor itt érhető el.

Budapest történelmi helyszíneit stílusosan nosztalgiajáratokkal érdemes felkeresni, amelyek egész nyáron közlekednek.