Idén júniusban újra Nemzeti Regatta

Forrás: turizmus.com

 2019. január 21. 12:27

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), idén negyedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját.

Az elmúlt három év komoly közönségsikert hozó rendezvényeivel egy olyan új kezdeményezés indult útjára a Balaton partján, ami folyamatosan színesedett és tartalmában, valamint a résztvevők számát tekintve egyaránt bővült.

2016-ban Magyarország 30 települése nevezett a partról is jól követhető vitorlásversenybe és a számos kiegészítő parti versenyszámba. 2017-ben a benevezett települések száma már 38-ra emelkedett, és tovább gazdagodott a kilátogató érdeklődők számára a családi fesztivál programkínálata. Tavaly Siófok, mint házigazda, a várossá válásának 50. évfordulóján Magyarország 49 települését látta vendégül. 2018-ban így már az ország minden pontjáról érkező, összesen 50 település csapata versengett a díjakért, illetve mutatkozott be a Balatonra irányuló reflektorfényben. A benevezett települések több mint 70%-a ráadásul nem a magyar tenger partján található, így a szervezők által képviselt mottó, miszerint „A Balaton nem a régióban élőké, hanem egyben nemzeti kincsünk is” tovább erősödött. Nem feltétlenül van szükség vitorlázó tudásra sem, hiszen mind a vitorlásokat, mind a szakképzett kormányosokat a szervezők biztosítják a települési csapatok számára.

2018-ban összesen 50 település csapata versengett a díjakért

Fotó: turizmus.com

A teltházas családi fesztiválon a kilátogatók a számos ingyenes koncertélmény mellett megismerkedhettek a résztvevő települések látnivalóival, programkínálatával és ízvilágával is. A települések vitorlásversenyén Balatonkenese vitte el az első helyért járó díjat, így a BAHART „Nemzeti Regatta” nevű hajója a 2019-es hajózási szezonban Balatonkenese nevét viseli.

A korábbi évekhez képest jelentősen növekedett a Sió csatornán megrendezett sárkányhajó versenyen részt vett települések száma. Tavaly már 20 település indult ebben a versenyszámban, melynek első helyezettje az újoncként induló Paks városa lett. A települési ízek versenyében több kategóriában kerültek ki győztes városok, illetve számos különdíjat is átvehettek az érintett csapatok. A színpadi bemutatkozások esetében egy kis Somogy megyei zsáktelepülés, Nyim produkciója vitte el az első helyezettnek járó díjat. A fesztivál eredményhirdetésén átadásra került a Nemzeti Regatta összetett fődíja is, melyet címvédés keretében 2018-ban ismét Baja városa vehetett át.

2019-ben is színpadi produkciókkal és koncertekkel várják a szervezők a vendégeket

Fotó: turizmus.com

A Balatoni Hajózási Zrt. a társszervezőkkel (Magyar Vitorlás Szövetség, Siófok város) közösen kihirdette az idei esemény időpontját: a IV. Nemzeti Regatta 2019. június 1-2-án rendezik  meg Siófokon, a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat részeként. A szervezőmunka gőzerővel zajlik, mintegy 200 település kapott meghívót a BAHART-tól a napokban. A helyszíni infrastruktúra korlátokat szab, így az első 50 település nevezését tudják fogadni a szervezők.

2019-ben is rengeteg programmal, színpadi produkcióval és koncertekkel várják a szervezők a Siófokra látogatókat, így már most érdemes mindenkinek beírni a naptárába az eseményt. A rendezvényen többek között fellép majd a Hooligans, Péterfy Bori és a Love Band, Vastag Csaba, és az Irigy Hónaljmirigy is. Az eseménnyel kapcsolatban a nevezni kívánó települések, illetve az érdeklődők számára folyamatos naprakész tájékoztatást ad a fesztivál honlapja.

Kapcsolódó cikkek