Idén két Palotakoncert is lesz az Oroszlános udvarban

 2014. április 14. 10:15

A Budavári Palota Oroszlános udvarában tavaly első alkalommal rendezték meg a Budavári Palotakoncertet. A nagyszabású operettkoncertre idén augusztus 9-én, valamint a tervek szerint 8-án kerül sor, augusztus 10-i esőnappal.

A sok külföldi érdeklődőre való tekintettel a műsor kb. egyharmadában angolul és németül csendülnek fel a dalok – mondta el Nacsa Olivér ötletgazda-producer és Szentpéteri András, a Budapesti Operettszínház marketing managere a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ) legutóbbi taggyűlésén tartott bemutatkozón. A jegyárusítást már elindították, a jegyek ára 3900-18 000 Ft.

A jegyeket értékesítő utaztatók 10 százalékos jutalékot kapnak az árból. A műsor magyar nyelvű bemutatkozó füzete nyomtatott formában is elérhető, angol és német nyelven elektronikus formában kérhető.

A taggyűlésen jelen lévő beutaztatók jelezték a szervezőknek, hogy a rendszerint nyárra elkészülő katalógusaikban már a rákövetkező év programjait kell tudniuk kiajánlani. A különleges helyszínen megtartott Palotakoncertre és ehhez hasonló, színvonalas, zenés garantált programokra partnereik részéről nagy kereslet lenne – tették hozzá -, ugyanis Budapesten az Interoperett megszűnése óta hiány van ezen a területen.

A szervezők elmondták: egy több alkalomból álló programsorozat létrehozása szerepel is a terveik között. E témában valószínűleg további párbeszédre lesz szükség a szervezők és az utaztatók között. 2015-re egyelőre annyi biztosat tudnak mondani, hogy céljuk egy világsztár meghívása a Palotakoncertre.

Az Operettszínháztól amúgy le lehet kérni személyre szabott programokat pl. vacsorákhoz – adott ötletet a jelenlévőknek Szentpéteri András.

Információ: www.palotakoncert.hu, office@palotakoncert.hu