Idén nem várható rekord látogatószám a Szigeten

Forrás: turizmus.com

 2017. július 18. 17:02

Mint ahogy nem hozott új rekordot a Balaton Sound sem, valamint a VOLT fesztivál eredményessége is elmaradt a várakozásoktól, nyilatkozta a Sziget Kft. cégvezetője.

Az mmonline Kádár Tamással készült interjújában elhangzott: bár örültek volna, ha sikerül túlszárnyalni a tavalyi évet a Soundon – hiszen idén „csak” szombaton volt telt házas a fesztivál –, de nem panaszkodnak. A Balaton Sound ismét sikeres volt, összességében tehát elégedettek vele.

Kifejezetten erős volt az idei felhozatal Sopronban, a VOLT-on – melynek befogadóképessége cirka egyharmada a Sziget Fesztiválénak –, de az erős zenei felhozatal évről-évre egyre többe is kerül minden fesztiválon, így a VOLT-on is. Ezt idén nem sikerült „kitermelni”, így a VOLT eredményessége is elmaradt a várakozásoktól.

A Szigettel kapcsolatban Kádár Tamás elmondta: „Sajnos az idei line-up összeállításakor nem voltunk szerencsések. Nem a kívánságlistánk teteje teljesült, de azért így is minden nap komoly világsztárok lesznek a Nagyszínpadon. A Sziget azonban sokkal több, mint az adott napi főfellépő. Ez egy összművészeti fesztivál, ahol még a kisebb helyszíneken is a műfaj legjobbjai jelennek meg. Aki csak és kizárólag egy fellépőért jön a Szigetre, az persze mindig a saját kedvencét fogja hiányolni, vagy épp örülni neki, ha ő lép fel, de aki a Sziget élmény miatt vesz jegyet, az idén sem fog csalódni, sőt...”

A tavalyi kimagasló látogatószámot nem valószínű, hogy idén eléri a Sziget

 

A cégvezető szerint a tavalyi kimagasló látogatószámot nem valószínű, hogy idén eléri a Sziget, de léptékében idén is megmarad Európa egyik legnagyobb fesztiváljának, efelől nincs kétségük.

A tavalyi látogatószámban elért csúcsokat rekord árbevétel is követte. 13 milliárd forintos bevétellel zártak, több mint 500 milliós nettó profit mellett. Idén nem várnak rekordot, nem is ez volt a terv, viszont remélik, hogy egy jó évet fognak zárni, de korai lenne még ennek a mértékét becsülni.

„Egy új tulajdonos mindig növekedést vár, de a mi esetünkben nem azonnal. Itt egy többéves folyamat kezdődik el idén, aminek természetesen az a célja, hogy mind árbevételben, mind eredményben erősödjünk, de azt ők is tudják, hogy ezt az 'old business'-ből nehéz lesz megvalósítani úgy, hogy 2016-ban szinte minden fesztiválunk már majdnem telt házzal futott. Annak ellenére, hogy pénzügyi befektetők, tudatában vannak ennek a piacnak a sajátosságaival, a hullámzásokkal, nincs rajtunk ilyen jellegű nyomás” – mondta Kádár Tamás.