Interaktív okostábla segíti a túrázókat az erdélyi Gyimesbükkön

Forrás: MTI

 2022. június 08. 12:55

Három nyelven (magyarul, románul és angolul) a helyi történelemről, fontos látnivalókról, emlékhelyekről és aktuális programokról nyújt információkat turistáknak és túrázóknak az erdélyi Gyimesbükkön elérhető okostábla.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) tájékoztatása szerint a Gyimesbükk kontumáci Nagyboldogasszony anyatemploma körüli emlékhelyen kihelyezett gazdag képi és szöveges információval ellátott interaktív tábla a 2021-ben elindított, határon túli magyar emlékhelyek összegyűjtését és bemutatását célzó új projekt első állomásaként valósult meg.

A kísérleti rendszer célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Kárpát-medence magyar történelem szempontjából fontos emlékhelyeire, helyszíneire és történelmi személyiségeire.

Gyimesbükkön helyezett el okostáblát a Nemzeti Örökség Intézete

Fotó: Nemzeti Örökség Intézete

A fejlesztés része annak az idén elindított, több éves programnak, amelyben a Miniszterelnökség háttérintézményeként működő NÖRI hazai és határon túli partnerek, valamint a Kárpát-medence látogatóközönsége segítségével kívánja összegyűjteni, regisztrálni és egy informatikai fejlesztésen keresztül bemutatni az összes magyar vonatkozású, határon túli emlékhelyet: történelmi sírokat, várakat, kastélyokat, templomokat, középületeket, parkokat, szobrokat, emlékházakat vagy emléktáblákat.