Ismét látogatható az Országház és újra lesz Tér-Zene

Forrás: MTI

 2020. július 06. 11:29

Július 7-től ismét várja a látogatókat az Országház, megnyílnak az Országgyűlési Múzeum beltéri és kültéri kiállításai, július 23-tól pedig folytatódik a Tér-Zene koncertsorozat a Kossuth téren.

Sédy Anna, a Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság Országgyűlés Hivatalának kulturális szakreferense az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta: keddtől megtekinthetőek az Országgyűlési Múzeum állandó kiállításai is, A magyar törvényhozás ezer éve című tárlat, az In memoriam 1956. október 25. emlékhely és kiállítás, valamint a Kőtár.

A fővárosba látogató turisták mellett az Országgyűlés Hivatala idén a nyári táborozókat is invitálja, hogy előzetes bejelentkezés után díjmentesen tegyenek látogatást az Országházban – tette hozzá.

Tavaly több mint 700 ezer látogató tekintette meg az Országház épületét

Fotó: 123rf.com

A járványhelyzet ideje alatt virtuálisan lehetett bejárni az épületet, ez a program nagyon népszerű volt, a Munkácsy-termet például több mint 6 ezren tekintették meg az elmúlt szűk egy hónap alatt. Összegzése szerint tavaly több mint 700 ezer látogató tekintette meg az épületet.

A látogatók a parlament.hu oldalon tájékozódhatnak a látogatás részleteiről.

Sédy Anna beszélt arról is, hogy a Kossuth téren idén is megrendezik a Tér-Zene programsorozatot, amelynek keretében július 23-tól szeptemberig, minden csütörtökön délután ingyenes könnyű- és komolyzenei koncertekkel várják a közönséget.

Kapcsolódó cikkek