Ízes Magyarország: Zsólyomkai Nyitott Pincék

Forrás: turizmus.com

 2019. október 17. 14:25

Tokaji borok és disznótoros ételek találkozója Sátoraljaújhely romantikus pincesorán, október 19-én.

Már tradíciónak számít, hogy a Tokaj-hegyaljai szüret idején a „Zemplén fővárosában”, Sátoraljaújhelyen megrendezik a Zsólyomkai Nyitott Pincék napját. A hegyaljai boros rendezvényeket záró eseménynek a névadó Zsólyomka-patak két oldalán épült történelmi pincesor ad otthont. A fesztiválozók itt, a nyitott pincékben és a présházak előtt kóstolhatják meg a borvidék jellegzetes furmintjait, hárslevelűit, muskotályos borait, valamint Tokaj különlegességeit, a szamorodnit és az aszút.

 

A borokat ezen a napon hagyományos disznótoros ételek kísérik. A gasztronómiai élmények mellé zenei csemegéket is ígérnek a szervezők: a színpadon többek között Lola, a The Moon zenekar, a Heit Lóránd és barátai népi zenekar, a Dupla KáVé és Köteles Cindy is fellép.

 

3 hely, amit látni kell a környéken

 

Zemplén Kalandpark: Az ország leghosszabb bobpályáján és libegőjén kívül igazán extrém élményt ígér a Sólyom: a két hegyet összekötő, több mint egy kilométer hosszú átcsúszó kötélpálya.

 

 

Magyar Kálvária: A Sátoraljaújhely fölött magasodó Szár-hegyen kialakított kálvária stációi a trianoni békeszerződés során elszakított 38 városról emlékeznek meg.

 

 

Magyar Nyelv Múzeuma, Széphalom: Az Ybl Miklós tervezte Kazinczy Emlékcsarnok és a Kazinczy család sírkertje mellett, egy modern épületben működik a nyelvünket játékos, interaktív formában bemutató múzeum.

 

Infó: saujhelymuvhaz.hu, zempleninfo.eu


A cikk a Magyar Turisztika Szövetség Alapítvány Ízes Magyarország című kiadványában jelent meg. A kiadvány főtámogatója:

 

Kapcsolódó cikkek