Ismét igényelhető üzleti vízum Japánba, de meg kell szenvedni érte

Forrás: turizmus.com

 2021. november 15. 09:57

Ismét ad ki vízumot a japán kormány a rövidtávú üzleti céllal beutazók számára, a kedvüket ugyanakkor el is veheti az utazástól a túlzó, bürokratikus feltételekkel.

A sportolók, az edzők, a hivatalos személyek és az újságírók mind sokat bosszankodtak a tokiói nyári olimpiai játékok alatt a szigorú járványügyi szabályok miatt. A japán kormány most kissé lazított ezeken annak érdekében, hogy lehetővé tegye, illetve megkönnyítse az üzletemberek beutazását. A bürokratikus előírások miatt azonban Japán továbbra is a legelzártabb marad a G7-országok között – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A rövidtávú üzleti célból beutazók, a diákok és gyakornokok számára ismét adnak ki vízumot. A karantén-kötelezettség alapesetben tíznapos, de három napra rövidülhet a november 8-án hatályba lépett szabályozás szerint, azonban csak nagy bürokratikus ráfordítás árán.A beutazáshoz először is meghívólevélre van szükség, ezenkívül a vendéglátó japán vállalatnak egy sor nyomtatványt kell kitöltenie, valamint egy tevékenységi tervet felállítania a tartózkodás első 14 napjára, hogy szükség esetén vissza lehessen követni a fertőzést.

A vízumigényléshez időigényes bürokratikus folyamatokon kell átesni, kezdetben pedig naponta mindössze 3500 beutazót fogad az ország

Fotó: 123rf.com

A meghívó félnek továbbá garantálnia kell, hogy vendége minden járványügyi előírást betart. Az utazó például csak olyan nyilvános közlekedési eszközökön utazhat, amelyeken van lehetőség az ülés előre történő lefoglalására, az országon belüli utazást pedig később helyjegyekkel kell dokumentálnia.

Ezután a beutazást az egyes ágazatok illetékes minisztériumának kell engedélyeznie, csak ezután lehet egyáltalán megigényelni a vízumot.

A japán vállalkozások és gazdasági szakmai szervezetek, amelyek aggódnak amiatt, hogy az ország gazdasága a továbbra is szigorú beutazási feltételek miatt versenyhátrányba kerül, túlzónak tartják az előírásokat. A legnagyobb japán gazdasági szövetség, a Keidanren szerint a beoltott külföldi üzletembereket teljesen mentesíteni kellene a karantén-kötelezettség alól, szerintük ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy a gazdaság gyorsabban magához tudjon térni a pandémia után.

A szomszédos Dél-Koreában már 2020 tavaszától lehet mentesülni egyes esetekben a karantén alól, néhány hónapja pedig enyhült a szabályozás a beoltott üzleti utazók számára.

Japánban azonban a szigorú bürokratikus folyamat mellett vannak más akadályai is a beutazásnak. Az egyik, hogy egyelőre naponta mindössze 3500-an léphetnek be az országba. A német lap szerint rebesgetik, hogy a maximális létszámot 5000-re emelik, de a több, mint 300 ezer várakozó külföldi egyetemi hallgató és gyakornok miatt még így is hónapokig eltarthat, mire a vízumkérelmeket feldolgozzák.

A lap megjegyzi, hogy a pandémia kitörése előtt Japán naponta átlagosan több mint 100 ezer beutazót fogadott a turistákkal együtt, akik egyelőre nem nyernek bebocsátást az országba.

Egy másik probléma, hogy csak a Pfizer-BioNTech, a Moderna és az Astra Zeneca oltásáról szóló igazolást ismerik el, így akit pl. Janssennel vagy valamelyik kínai vakcinával oltottak, az nem számíthat a karantén lerövidítésére. Ez a kínai üzletfeleket például gyakorlatilag kizárja az utazásból. A Keidanren most azt szeretné elérni, hogy a kormány a WHO által javasolt összes oltóanyagra terjessze ki a szabályozást.

Japánban februárban kezdődött az oltási program, és eddig lakosságarányosan több embert oltottak be a koronavírus ellen, mint a nagy európai államokban vagy az USA-ban. A mintegy 125 millió lakosú országban az egyik november eleji napon 200-nál kevesebb új fertőzést regisztráltak. A digitális oltási igazolás bevezetésével azonban érdekes módon még el van maradva a mobiltelefonok iránti rajongásáról annyira ismert ország.