Szakmai javaslatcsomag készült a miskolci turisztikai szektor megsegítésére

Forrás: turizmus.com

 2021. február 14. 12:46

A turizmus és vendéglátás újraindulását segítené a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület 35 pontja.

A helyi turizmus és vendéglátóipar élénkítését ösztönző javaslatcsomagot állított össze és együttműködést ajánl a helyi önkormányzatnak a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület annak érdekében, hogy a jövőben sikeresen indulhasson újra a városban és környékén a pandémia által leginkább sújtott gazdasági szektor – tájékoztatta lapunkat az egyesület.

A miskolci városvezetéshez eljuttatott, 35 pontos javaslatcsomag elsősorban gazdasági jellegű, a fogyasztást ösztönző intézkedéseket fogalmaz meg azzal az elsődleges céllal, hogy Miskolc a turizmus újraindításakor ismét a legnépszerűbb úti célok között szerepeljen.

Szendrei Mihály, az egyesület elnöke szerint „most van itt az idő, hogy Miskolcot vonzóvá tegyük a turisták számára, és a késlekedés miatt ne előzzenek meg minket más városok. Meg kell mutatnunk értékeinket, hiszen ez a város élen jár a természeti és épített adottságaival, a kiváló éttermeivel és boraival, a vendégszeretetével.”

Az elnök szerint az újraindítás sikere azért is fontos, mert Miskolc városának egyik jelentős bevételi forrása a turizmus, és annak élénkülése pozitív felhajtóerővel bír az azt kiszolgáló beszállítói körre, a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem szereplőire egyaránt.

A lillafüredi Palotaszálló. A Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület javaslatcsomagot készített a helyi vállalkozások megsegítésére

Fotó: 123rf.com

A javaslatok többsége nem közvetlen anyagi támogatást, hanem olyan intézkedéseket indítványoz, amelyeket döntéshozatallal és megfelelően felkészült apparátussal tud biztosítani Miskolc önkormányzata.

Többek között arra kérik az önkormányzatot, hogy adjon lehetőséget halasztásra, részletfizetésre a különböző adónemek és fizetési kötelezettségek esetében.

A javaslatcsomag egy másik pontja, hogy az önkormányzat a tervezés alatt álló turisztikai fejlesztések előkészítésébe (Lillafüred, a történelmi Avas) vonja be a vendégigényeket legjobban ismerő turisztikai szolgáltató szektor képviselőit is, valamint ismertessék meg velük az új turisztikai attrakciókat és azok nyitási terveit (pl. Ellipsum Élmény- és Strandfürdő).

Ezenkívül azt kérik az önkormányzattól és az általa fenntartott MIDMAR Kft.-től, hogy fogyasztásélénkítés céljából dolgozzanak ki közösen helyi kampányokat. A Vásárolj Miskolcit! akcióhoz hasonlóan a házhoz szállítást vállaló éttermeket vonják be a Miskolc Pass kedvezményrendszerébe, valamint buzdítsák a lakosságot a SZÉP-kártya vendéglátás zsebének használatára. Az egyesület szerint már most el kell kezdeni a meglévő sétaútvonal-applikációk (pl. Guide at hand) fejlesztését is annak érdekében, hogy azok bevezessék a turistákat az éttermekbe is.

Az egyesület azt is el szeretné érni, hogy a városvezetés az egyesület tagjai számára kedvezményes áron vagy díjmentesen biztosítsa az önkormányzat tulajdonában lévő reklám- és médiafelületeket (ledfalak, járműreklám, televízió és újság) a kampányok során.