Jól alakult a tavalyi év Gyopárosfürdőn

Forrás: turizmus.com

 2016. február 18. 13:30

Sajtóreggeli keretében értékelte a 2015-ös évet a Jövő Építők TDM és Gyopárosfürdő üzemeltetése.

A tavalyi év Gyopárosfürdőfürdő turizmusának vonatkozásában a változásokról szólt, hiszen a TDM éléről áprilisban távozott Dedák Angéla elnök, helyét a korábbi alelnök Kiss László vette át. A szervezet felépítése, illetve a stratégia is néhány vonatkozásban átalakult, mely 2015-ben kedvező számadatokat hozott.

Orosháza-Gyopárosfürdő mintegy 225.000 látogatót tudhat maga mögött 2015-ben, mely a korábbi évhez képest 20% növekedés, ezzel együtt a gyógyászat kihasználtsága is nőtt, így e terület bővítésre, fejlesztésre is szorult.

 

A vendégek számának vonatkozásában egy kisebb mértékű 5%-os növekedés realizálódott, míg a vendégéjszaka szám 2%-al nőtt 2014-hez képest.

A marketingtevékenységet elsősorban az online területre fókuszálták, melynek legfontosabb alappillére az adwords és a facebook volt. Fontos célcsoport a szerb és román vendégkör is, ebbe az irányba is lépéseket tettek tavaly. A TDM-hez több nagyrendezvény is köthető volt, melyből kiemelendő a szervezet koordinálta a XII. Európai Kenyérünnep, a IV. Sör-Virsli Fesztivál, illetve egy Oros-Kosár nevű kézművesekre és kistermelőkre alapuló rendezvénysorozatot is. A júliusi Sör-Virsli Fesztivál egyik nagykoncertjén 9000 látogató vett részt, mely Orosháza életében az eddigi egyik legmagasabb vendégszámnak mondható.

Az idei évben megvalósul egy nagyobb országos kampány online marketingelemekkel, továbbra is szoros együttműködésben a szállásadókkal és a vállalkozókkal.