Jól haladnak a munkálatok a Városligetben

Forrás: MTI

 2018. július 10. 13:58

A Néprajzi Múzeum és az állatkert bővítéseként megvalósuló Pannon Park jó ütemben épül, a Szépművészeti Múzeum októberben, a teljes körűen felújított Olof Palme Ház helyén létrejövő Millennium Háza pedig a jövő év közepén nyitja meg kaput – számol be az MTI.

Az elmúlt hetekben elkezdődött a Dózsa György úti mélygarázs mélyépítése, a Magyar Zene Háza építése még a nyáron, az Új Nemzeti Galéria kivitelezése pedig az év második felében kezdődik el. Év végére elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épülete. A parkfejlesztés első üteme is lezárul, a nyár végére megújul a Vakok kertje és létrejön egy korszerű sportközpont is. A közönség már birtokba vehette a városligeti kutyás élményparkot is. A területen lebontott épület helyén 5 ezer négyzetméternyi új zöldfelület jött létre.

A Szépművészeti Múzeum október 30-án nyílik meg újra. Felújítása mellett az egyik legfontosabb múzeumszakmai fejlesztés egy új, korszerű raktárorozási és restaurálási központ létrehozása, amely a barnamezős fejlesztésként a Szabolcs utcai egykori elhagyatott kórház helyén valósul meg. Az OMRRK több mint 350 ezer, felbecsülhetetlen értékű műtárgy otthona lesz. A kivitelezés a befejezéshez közelít, már kialakítás alatt vannak négy szint mélyen a raktárak, az épület az ütemterv szerint 2018 végére elkészül és megkezdődhet a műtárgyak beköltöztetése, restaurálása.

A Liget Budapest Projektnek köszönhetően ebben az évben befejeződik a komáromi Csillag Erőd rekonstrukciója és bővítése is. Ott egy új, összesen több mint 7 ezer négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum szobrászati remekművekről készült egykori gipszmásolati gyűjteménye talál majd otthonra, 70 évnyi hányattatás után ismét egységesen és széles körűen bemutatva a szobrászat fejlődését a görög-római antikvitás korától kezdve a reneszánszig. Az intézmény jövő nyáron nyílik meg.

Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója szerint mérföldkő a Liget Budapest Projektben, hogy tavaly év végén elkezdődött a Néprajzi Múzeum épületének kivitelezése. „A legizgalmasabb, hogy teteje egy hatalmas, folyamatosan látogatható zöld tetőkert lesz, ami kedvelt közösségi térként funkcionál majd” – mondta. Az új Néprajzi Múzeum a tervek szerint 2020 nyarán már látogatható lesz, a mélyépítési munkálatok már javában folynak az Ötvenhatosok tere lebetonozott parkolójának helyén.

A megújuló Olof Palme Ház a Városligetben

Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Dózsa György úton megvalósítandó 800 férőhelyes mélygarázs építése már júniusban elkezdődött a Néprajzi Múzeum mellett, amelyet a tervek szerint az Állatkerti körúton egy 700, a Hermina úton pedig egy 275 férőhelyes mélygarázs építése követ. 2017 tavaszán már átadták az Állatkerti körúton a Feszl Frigyes eredeti tervei alapján készült új pavilonokat. Tavaly novemberben megkezdődött az Olof Palme Ház műemléki restaurálása is, amely a Millennium Háza néven várja majd a látogatókat, amelyben helyet kap egy, a millenniumi hangulatot megidéző, kulturális rendezvényeknek otthont adó kávéház is. A házból már elbontották a korábbi hozzáépítéseket, jelenleg az eredeti terek visszaállítása, valamint a különleges, egyedi Zsolnay díszítések restaurálása zajlik. Az épület 2018 év végére készül el.

Az új Néprajzi Múzeum építkezése a Városliget melletti Ötvenhatosok terén

Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kapcsolódó cikkek