Jön a 34. Balaton-átúszás

Forrás: MTI

 2016. május 11. 13:07

Az idei, sorrendben 34. Balaton-átúszást július 2-án rendezik meg – jelentették be a szervezők.

A népszerű szabadidős eseményre ezúttal is ezreket várnak, hogy teljesítsék a két part közti 5200 méteres távot. Nevezni a révfülöpi futballpályán lehet majd a verseny napján 7 és 13.30 óra között, 8-tól 14 óráig pedig folyamatos lesz a rajtoltatás.

A Balaton-átúszás sajtótájékoztatóján elhangzott, idén is a biztonság a fő jelszó, így csónakokból és hajókból álló úszófolyosó segíti majd a résztvevőket a vízen. Az esemény történetében eddig három alkalommal fordult elő, hogy sikerült túlszárnyalni a tízezres álomhatárt, tavaly pedig több mint nyolcezren vállalták a kihívást.