Jön a Balaton Boat Show

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 15. 12:52

Rekordszámú résztvevőt várnak a szeptember 6-tól 8-ig tartó Balaton Boat Show-ra, amelynek ezúttal is a balatonkenesei Kenese Marina-Port lesz a házigazdája.

„Tavaly is rekordszámú vendég jött el vízen és parton kiállított több mint 60 vitorlást, motorost és elektromos hajót, valamint rengeteg hajózási kiegészítőt, ruházatot felvonultató rendezvényre. Az idén még többen lesznek, ugyanis a vízi kiállítóhelyek már júniusban beteltek, a szárazföldön és vízen bemutatott hajók, motorcsónakok, elektrojet-ek száma megközelíti a 100-at” - közölte lapunkkal Rápolthy Edit, a kiállítás igazgatója.

Hozzátette: a Balaton Boat Show és az év elején a fővárosban megrendezett Budapest Boat Show közötti stratégiai együttműködés jött létre.

Egyre nagyobb hajók jönnek

Fotó: Balaton Boat Show

A Balaton Boat Show rendhagyó értelemben egy „hajószalon”, amely mindenkinek izgalmas programot kínál, legyen szó a hajózással először találkozó vendégekről, régóta hajózó vagy éppen hajóvásárlást fontolgató látogatókról.

Rápolthy Edit elmondta: a kiállított hajók többsége idén is vitorlás lesz. Folytatódik a trend, egyre nagyobb hajókkal jönnek a gyártók és forgalmazók, több 49-50 lábas hajó is lesz a főszereplők között.

Több újdonság is várható: számos premierrel mutatkoznak be a hazai gyártók és forgalmazók egyaránt (Elan E4, NAUTEN, Hanse, Antila Yachts, Fareast, Freeboat, Flaar 5.3 Smart Power...stb). Az elektromos hajók többsége a vízen is kipróbálható lesz.

A vízen bemutatott hajók mellett a kiállítók rengeteg hajózáshoz kapcsolódó eszközt, kiegészítőt is hoznak Balatonkenesére szeptember első hétvégéjén, a kiállítás szárazföldi területen elfoglalt mérete is rekordot dönt idén. E mellett több színes program is várja az érdeklődőket.

A kikötő bárteraszán rendezett Ford „Dokk Talks” program keretében érdekes információkat, beszélgetéseket hallhatnak az érdeklődők a Balatonról, hajózásról, vitorlázásról.