Jubilál az idei Zempléni Fesztivál

Forrás: MTI

 2021. augusztus 06. 12:22

A sárospataki nyitóhangversennyel augusztus 13-án kezdődik a 30. Zempléni Fesztivál. A jubileumi rendezvény szervezői a jegybevételek 50 százalékát a térségi koraszülöttmentéshez ajánlják fel a Segíts Élni Alapítványnak.

Az augusztus 22-ig tartó programsorozatnak Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj szabadtéri helyszínei és legszebb műemlékei adnak otthont.

Turjányi Miklós fesztiváligazgató elmondta: a rendezvény tíz napja alatt csaknem hetven programmal várják a látogatókat. Komolyzenei és dzsesszkoncertek, táncprodukciók, színházi előadások, irodalmi programok és kiállítások szerepelnek a fesztivál kínálatában.

A képzőművészet kedvelői az Art Wise kolozsvári művészcsoport tagjainak alkotásaival öt kiállításon ismerkedhetnek meg. Az irodalom iránt érdeklődők Sohonyai Attila költővel és a verseit tolmácsoló Kőszegi Ákossal találkozhatnak Sárospatakon és Tolcsván, és idén is eljön Széphalomra, A Magyar Nyelv Múzeumába és Tokajba Lackfi János.

A fesztivál a Bartók-emlékév kapcsán két produkcióval tiszteleg a zeneszerző előtt. Augusztus 15-én Tokajban a Paulay Ede Színházban a 10 éves Feledi Project mutatja be Hat tánc című kompozícióját. Augusztus 18-án Sárospatakon a Művelődés Háza és Könyvtára színháztermében Bartók & Jazz címmel két Bartók-feldolgozás hallható a Káel Norbert Jazzical Trió és a Sárik Péter Trió előadásában.

Jubilál az idei Zempléni Fesztivál

Fotó: zemplenifesztival.hu

 

A fesztiváligazgató kiemelte: Sárik Péter A kékszakállú herceg várát írta át dzsessztrióra és kamarazenekarra, a produkció Miksch Adrienn és Cser Krisztián operaénekes fellépésével látható.

A Tokaj Fesztiválkatlanban három nagyprodukció látható. Elsőként, augusztus 14-én az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttes táncosai a 20 éves Naplegenda című előadás erre az alkalomra készített jubileumi változatát mutatják be.

Augusztus 19-én tartják a Monarchia Operett bemutatóját: Huszka Jenő és Szilágyi László Sisi, a magyar királyné (Erzsébet) című darabját láthatja a közönség.

A fesztivál harmadik nagy rendezvénye a Tokaj Fesztiválkatlanban augusztus 21-én Leonard Bernstein West Side Story szvitje és Carl Orff Carmina Burana című műve lesz a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság közreműködésével, Hollerung Gábor vezényletével, Rácz Rita, Megyesi Schwartz Lúcia, Szerekován János és Haja Zsolt szólisták fellépésével.

A programokról részletes információ a zemplenifesztival.hu honlapon található meg.