Kadarka, bermet és neoplanta a szerémi borvidéken

Szerző: Szántó Zoltán

Forrás: turizmus.com

 2019. december 20. 10:00

Az 1400-as években Európa legjobb borai között tartották számon az itt készített nedűt, mostanában újra a világ élvonalát célozza meg a szerémi bor. A Dunai borutat bejáró cikksorozatunk utolsó részében a Tarcal hegység lejtőin kalandoztunk.

A Száva és a Duna között elterülő tájegységen már a római időkben termesztettek szőlőt, a középkorban pedig Európa-szerte ismertté és elismertté vált. A magyar királyok asztalán éppúgy megtalálható volt a tarcali bor, mint Krakkóban vagy Dél-Németországban. A borvidék a török birodalom térnyerésével párhuzamosan veszítette el jelentőségét. Az 1500-as évek legelején mondta állítólag II. Ulászló király, hogy „Immár most nagy baj köszönt reánk, elesett Szerém, arra kényszerülünk, hogy tokajit igyunk." Így is lett: Tokaj felvirágzását a török délvidéki terjeszkedése tette lehetővé. Az ottomán idők után újra lendületbe jött a Szerémségben a bortermelés. A magyarul Tarcalnak, szerbül pedig Fruska Gorának nevezett, csupán néhány száz méter magas hegység lejtőin ma is kiváló szőlő érik.

Szelíd lankákon érik a szerémi szőlő

Fotó: Duna borút

A törökök és a kerek asztal

A térséggel való ismerkedést érdemes az Újvidéktől alig 15 kilométerre fekvő Sremski Karlovciban, vagyis Karlócán kezdeni. A hangulatos, dimbes-dombos kisváros nevére történelemóráról emlékezhetünk: itt írták alá 1699-ben azt a békeszerződést, amelynek értelmében véget ért a török megszállás a mai Magyarország területén.

A békekötés helyszínéül szolgáló, hegytetőn álló egykori fakápolna helyén 1817-ben emelték a Békekápolnát. Az eredeti épület közepén állt az a kerek asztal, amely körül egyenlő felekként foglaltak helyet az európai nagyhatalmak (Oroszország, Velence, a Lengyel-litván királyság, a Szent Római Birodalom (Németország és Ausztria-Magyarország ), valamint a török porta képviselői. Azóta terjedt el a „kerekasztal-megbeszélés" kifejezés.

Karlóca, Békekápolna

Fotó: Dunai borút

Említésre méltó épület még a városközpontban található ortodox Szent Miklós-katedrális, a pátriárka hivatala és a római katolikus Szentháromság-templom. A hatalmas fák övezte főtér körül a 11 élő nyelvet oktató gimnáziumot és a városházát lehet megcsodálni, középen pedig a négyágú oroszlános kút található.

Karlóca a békekötés után a szerb egyházi és szellemi élet fontos központjává vált: 1699 óta itt található a szerb ortodox metropolita székhelye.

Karlóca főtere

Fotó: Dunai borút

A helyi kultúra része ugyanakkor a szőlőtermesztés, a bor- és a mézkészítés is, a város alatt több kilométer hosszú pincerendszer található, amelynek egy részébe régen síneken, csillével (!) szállították a leszüretelt szőlőt.

A környék egyik legősibb szőlőfajtája a kadarka, amelynek legrégebbi ültetvénye éppen egy magyar borász, Maurer Oszkár tulajdonában van. Az ő pincéjébe most nem jutottunk el, de aki erre járna, semmiképpen ne hagyja ki!

 

A Titanicon is ezt itták

A várost határoló Tarcal-hegység lejtőiről nemcsak kadarka vagy rizling kerül a poharakba, de egy helyi specialitás, a világhíres bermet is. A nedű 27-féle gyógyfűvel, szárított gyümölcsökkel és fűszerekkel ízesítve készül, a borászok titkos receptjei alapján. Ismertségét jelzi, hogy még a Titanic utasainak is ezt szolgálták fel az esti vacsorához.

A Bajilo pincészet bejárata a százéves sínpárral

Fotó: Dunai borút

Ebből a borfajtából a történelmi belvárosban működő Bajilo Borászatban is kóstolhatunk egy pohárkával. Az 1864-ben épített pincében működő családi pincészetet már a negyedik generáció vezeti. A pince ékessége a 3250 literes barrique hordó, amelyben jelenleg is vörösbor pihen.

Itt olyan csemegéket kínálnak, mint a Szerbiában nemesített szőlőfajta, a sila (kövidinka és chardonnay fajták keresztezéséből született), vagy a muskotályos beütésű neoplanta, a kiváló desszertbort adó petra, vagy a lágy, gyümölcsös ízt adó vranac és a probus (kadarka és cabernet sauvignon keresztezéséből született). Károly herceg brit trónörökös és felesége, Kamilla is megfordultak itt.

 

Méz és bor

A helyi feljegyzések szerint a város legrégebbi borászata a Zivanovic családé, ahol a mai napig egy patinás 300 éves pincében állítják elő a borokat. Teodor és Josim Živanović már a 18. században sikeres bortermelők és borkereskedők voltak, és ezzel alapozták meg a családi borászat alapját. Hét hektáron probust, neoplantát és petrát termelnek. A pince mellett Szerbiában egyedülálló, öt generációra visszamenő méhészetet és múzeumot is üzemeltetnek.

Zivanovicék udvara

Fotó: Dunai borút

Az érdeklődök megismerhetik a mézkészítés folyamatát és a méhészet alapjait, mely annak idején a családfő életét is megmentette, akinek súlyos tüdőbetegsége miatt korai halált jósoltak. Nem mellesleg ő alakította ki a méhészet máig alkalmazott méhbarát gyakorlatát, korábban ugyanis csak a méhek elpusztításával lehetett hozzájutni a mézhez.

 

Kétmillió palack

Ha Karlócáról dél felé vesszük az irány, és átkelünk a Tarcal-hegység tölgyesekkel borított vonulatán, az erdőket gyümölcsösök és szőlőskertek váltják fel. Az Ürög (Irig) környéki lejtőkön érnek a legjobb szerémségi borok alapanyagai, itt találjuk mások mellett a boros szaklapok által is elismert Kovacevic Pincészetet, amelynek története 1895-ig nyúlik vissza. A pince mai tulajdonosa Miroslav Kovačević 2000-ben pörgette fel a családi hagyományt.

Az egyik Kovacevic-pince

Fotó: Dunai borút

A pincészet kapacitását folyamatosan növelte, míg 2009-ben 300 ezer palack bort tudott előállítani, mára ez a szám 2 millió literre nőtt. Itt sem akar azonban megállni: 5 millió literes kapacitás elérése a célja néhány éven belül.

A magyar borszakértők a chardonnay-jét etalonnak tartják, ezért nem meglepő, hogy a szerb éttermek döntő többségében jelen van. Szerbiában egyedül itt készítenek proseccót (habzóbort), pár éve pedig a borkészítés ősi – Grúziában ma is élő – módszerével is elkezdtek kísérletezni, és amforában, agyagedényben érlelik a színe miatt narancsbornak nevezett, és extrém drágán eladható nedűt. Kovacevic 2010-ben a város fölött megnyitotta a szőlőskertek és a dombok ölelésében, páratlan látvánnyal rendelkező éttermét.

A hatalmas télikertre emlékeztető, óriási üvegablakokkal körülvett étteremben fantasztikus élmény végigkóstolni az ételek mellé kínált Kovacevic-borokat, a hatalmas kanadai sütőtökből feltálalt tanyasi kakaspörkölt és kísérője, a cabernet sauvignon–merlot házasításból készült Aurelius például tökéletes párosítás.

 

Álmom egy tanya

Útban a Tarcal-hegység felé, érdemes egy éjszakát eltölteni egy tipikus vajdasági tanyán, amit errefelé salasnak neveznek.

Falusi turizmus vajdasági módra: Salas 137

Fotó: Dunai borút

A legismertebbek közé tartozik az Újvidéktől (Novi Sadtól) északra fekvő, attól félórás autóútra található Salas 137, ahol minden adott ahhoz, hogy a világ zajától távol feltöltődhessünk és álomra hajthassuk a fejünket. Az autentikus vidéki hangulatot idéző helyen végigkóstolhatjuk a vajdasági konyha finomságait, kezdve az olyan tipikus balkáni fogásoktól, mint a burek vagy a padlizsánkrém, egészen a magyar konyhában is megszokott birkapörköltig és sültkolbászig.

Vacsora közben cigányzenekar húzza a fülünkbe a talpalávalót, és ha találunk néhány négyzetcentiméternyi helyet, akár még táncra is perdülhetünk. Másnap lovagolhatunk is egyet a tanya körül. A hely annyira népszerű, hogy még Demi Moore is megfordult itt.

A Dunai borutat bemutató cikksorozatunk előző két részében a Kunsági borvidéket, majd a Hajós-bajai borvidéket mutattuk be.