Kalandparkkal bővül a Kolping Hotel Spa & Family Resort

Forrás: turizmus.com

 2020. május 19. 16:15

Május 19-én letették az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort területén épülő Bobo Fun Kalandpark alapkövét. A több mint 2 milliárdos fejlesztés a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében, 950 millió forintos támogatással valósul meg 2021 nyarára.

"Az elmúlt hetekben azért dolgoztunk, hogy a fejlesztések sehol ne álljanak le, sőt ha lehet, még több vegye kezdetét, mert ez a siker és a túlélés egyetlen útja. Az a vállalkozás reagált jól a válságra, amelyik a munkaerőt megtartotta, és fejlesztésbe, felújításba kezdett" – mondta el az alapkőletételen Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. – A turizmus újraindítása érdekében a kormány nem megszorít, hanem még magasabb fokozatra kapcsol. Éppen ezért folytatódnak strandok, csúszdák és a Tourinform-irodák fejlesztései, a Bahart több milliárd forintért vásárol hajókat, illetve épülnek a szállodák és a panziók. Jelenleg is több, mint 100 attrakciófejlesztés zajlik az országban. Itt a Kolping Hotel Spa & Family Resort is, amelynek fejlesztéséhez a kormány 950 millió forint támogatást adott" – tette hozzá.

(Guller Zoltán ugyanezen a napon, Zalakaroson jelentette be, hogy a kormány újabb 150 milliárd forinttal támogatja a hazai szálláshelyek fejlesztését – a szerk.)

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója és Baldauf Csaba, a Kolping Hotel ügyvezetője (háttal) a szálloda kabalafigurájával

Fotó: MTI / Varga György

Az alsópáhoki eseményen Baldauf Csaba, a négycsillagos Kolping Hotel Spa & Family Resort ügyvezetője köszöntötte a vendégeket, és bemutatta a most záruló, illetve a most induló fejlesztéseket.

A rövidesen záruló fejlesztési projekt részeként a komplexumban elkészült az óriáscsúszda, új burkolatot kaptak a szabadtéri medencék. Befejeződött a recepció épületének külső és belső felújítása, ahol sok formabontó újdonság is található, így például gyerekbejárat, külön gyerek check-in pult, interaktív játékfal – olvasható MTÜ honlapján.

Így néz ki a megújult a recepció a szállodában

Fotó: MTI / Varga György

Elkészült a fogadótéren egy szökőkút és egy egyensúlyozó játszótér, továbbá lezajlott két apartmanház szobáinak és családi lakosztályainak belsőépítészeti felújítása. A kert új világítást és bútorokat kapott.

A fejlesztés összköltsége meghaladta a 880 millió forintot, melyhez csaknem 319 millió forint támogatást nyert el a Kolping.

Szökőkút fogadja mostantól a szálloda előtt a vendégeket

Fotó: MTI / Varga György

Az esemény másik apropója az új kalandpark alapkőletétele volt.

A több mint 2 milliárd forint összköltségű projekt kerekében egyedülálló fedett élménypark-komplexum jön létre a Kolping Hotel Spa & Family Resort területén.

A tervezett négy évszakos, nagy befogadóképességű, legalább 25 attrakciót magába foglaló kaland- és élménypark minden korosztály számára nyújt majd szolgáltatásokat.

A projekt a fedett, csaknem 2800 négyzetméteres csarnok megépítése mellett a játék- és élményelemek, illetve a hozzá kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások kialakítását tartalmazza.

A fedett kalandpark látványterve

Fotó: MTI / Varga György

A játékok között helyet kap például mászótorony és mászófal, csúszdapályák, többfunkciós sportpályák, kötélpályák, és számos különleges élményelem. Az épületben ajándékboltot, éttermet, büfét, teraszt is kialakítanak.

A kalandparkhoz online foglalási rendszer és beléptető rendszer kapcsolódik, a helyszínen interaktív táblák segítenek az eligazodásban. Az épület mellett 40 helyes parkoló és 20 helyes kerékpártároló is létesül.

Az alapkőletételen videóüzenetben jelentkezett be és köszöntötte a megjelenteket Gebhard Kaiser, Németország Oberallgäu régió tiszteletbeli tanácsosa, a Kolping Hotel Kft. felügyelőbizottságának elnöke, továbbá beszédet mondott Sifter Rózsa kormánymegbízott.

A Trend FM Turizmus.com legutóbbi adásában Baldauf Csaba, a most induló fejlesztésekről részletesen is mesélt, mely itt hallgatható meg:

Hallgasson bennünket!

A Turizmus.com rádióműsora csütörtökönként hallható a Trend FM-en, 17.15-18.00 között.

Ismétlés szombat délutánonként, a 17:30-as híreket követően.

A műsorvezető: Érczfalvi András, a Trend FM Monitor Délután műsorvezetője.
A műsort szerkeszti: Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. PR igazgatója (kenderesy.nadin@turizmus.com).