Karácsonyi vásár helyett kézművesek utazóládája a Vörösmarty téren

Forrás: MTI/turizmus.com

 2020. október 28. 10:55

Magyar mesterek minőségi kézműves portékáira hívja fel a figyelmet a Magyar Kézműves Szövetség Vörösmarty téri utazóládája.

A napokban derült ki, hogy a koronavírus-járvány miatt elmarad az idei Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren. A több mint két évtizede működő emblematikus adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján.

A napokban az új helyzethez alkalmazkodva útjára indul a Vörösmarty téri utazó láda. Az utazó ládába összegyűjtöttek néhány portékát azokból az tárgyakból, amelyeket megvásárolhattak az érdeklődők az adventi forgatagban. Egy-egy készítő mester a cég fennállásának idejét is feltüntette, mellékelve a termékleírást, az árat is.

A szövetség célja ezzel a kezdeményezéssel, hogy minél többen megismerjék manufaktúráikat, termékeiket. Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy az áraink mindenki számára elérhetőek, egész évben ugyanezeken az árakon dolgoznak.

A kézművesek utazóládája

Fotó: Magyar Kézműves Szövetség

A lassan tíz éve megalakult szövetség közel 60-70 alkotója több mint 100 családnak és közel 500 embernek teremt kis manufaktúráikban munkát. A járvány miatt az idei tavaszi és téli tradicionális vásárok elmaradtak- elmaradnak, s így főbb bevételi forrásuk kiesik. A turizmus visszaesett és ez negatívan érintette a kézműveseket is. Az idei év annyira ellehetetlenítette az alkotóikat, hogy félő, a több mint 20 tradicionális szakmát még képviselő szövetség nem tud talpra állni és műhelyeit újra megnyitni. Pedig ők azok, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy a Nyitott Műhely Programjaikkal megmutassák a fiatalabb generációnak is a kézzel készült remekeket, hátha kedvet kapnak ezekhez az ősi tevékenységekhez – derült ki az elnök szavaiból.

Szabó Kata kiemelte, hogy a 10 éve alakult szövetség alkotóinak portékái az online térben elérhetők, a képviselt mesterségek a textilművestől és a bőrdíszművestől a kékfestőn át a faművesig és fazekasig terjednek.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ az elmaradó Vörösmarty téri karácsonyi vásár helyett kampányt indít a hazai kézművesek támogatására.