Kávéparádé, békebeli kávéház és kiállítás Budán

Forrás: turizmus.com

 2016. március 17. 15:43

Összefogtak az egyik budai bevásárló központban a kávésok, hogy – talán megirigyelve a KávéBár Bazár nagy sikerét – a kávéról és a kávéházakról nyújtsanak aktuális információt és történelmi adatokat, és persze a fekete nedű megkóstolása sem hiányzik majd.

Barista-bemutatók, barista-kurzusok, békebeli kávéház valódi bárzongoristával, kávészeminárium, kávétörténeti kiállítás hallható látható az Allee Bevásárlóközpont ingyenes rendezvénysorozatán, amely április 16-ig tart. Az egy hónapos programsorozaton a méltányos kereskedelemről (fair trade) is sok információt kaphatnak az érdeklődők.

A kávékészítés évszázados történetét, a cserje érdekes tulajdonságait, valamint a világ kávékultúrájának hagyományait kiállításon ismerhetik meg az érdeklődők. Az átriumban felállított békebeli kávéház díszletei között hangulatos koncertek várják az érdeklődőket; bárzongoristák kuplédalokkal teremtenek valódi kávéházi hangulatot, és kávékülönlegességet is megkóstolhatnak a látogatók. A színpadon barista-bemutatók, szemináriumok és egyéb előadások is várják a fekete ital szerelmeseit. A gyerekek kávébab-szemekből alkothatnak egyedi tárgyakat, próbára téve kézügyességüket.

A rendezvény teljes ideje alatt információkkal látják el az érdeklődőket a méltányos kereskedelemről.