Kazah szakemberek ismerkedtek Miskolc kínálatával

Forrás: turizmus.com

 2017. november 30. 17:11

A napokban kazah egészségturisztikai szakemberek ismerkedtek Miskolccal. Az utazásszervezők, turisztikai ügynökségek és utazási irodák igazgatói, vezető munkatársai Kazahsztán minden régióját képviselték, többségük az ország legnagyobb városából, Almatiból érkezett.

Az elmúlt időszakban ugrásszerűen fejlődtek a kazah-magyar kapcsolatok, s a pénzügyi-gazdasági területek mellett a turisztikai szolgáltatásoknak is egyre nagyobb figyelmet szentelnek a közép-ázsiai országban. A Miskolcon tapasztalatokat szerző delegáció vezetője elmondta, hogy a kazahok szeretnek utazni, fizetőképes célközönség lehetnek magas szintű gyógyturisztikai szolgáltatásokat nyújtó magyarországi desztinációk számára. Mostani tanulmányútjukon különböző magyar városokat, fürdőket keresnek fel.

Miskolc turisztikai szervezete az idén már másodszor fogadott egészségturisztikai szakembereket - együttműködve az Art Thermal Travel utazási irodával, akik több országból is utaztatnak be hazánkba. A miskolci programot a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. koordinálta és biztosította – a helyi partnerekkel együtt. A vendégek részt vettek orosz nyelvű városnézésen, megnézték a lillafüredi Palotaszállót és a függőkertet, valamint jártak a Diósgyőri várnál is. A csoport a délutánt Miskolctapolcán töltötte, ahol a Calimbra Konferencia és Wellness Hotel látta őket vendégül. Ellátogattak az Avalon Parkba, ezt követően pedig maguk is kipróbálhatták a Miskolctapolca Barlangfürdő, majd a Hotel Aurora wellness szálloda szolgáltatásait, ahol az éjszakát is töltötték. A kazah vendégek elragadtatással szóltak a Miskolcon tapasztaltakról, a város kínálta lehetőségekről.

 

 

A város turisztikai szervezete a helyi szolgáltatókkal és partnercégekkel együttműködve a jövőben is azért tevékenykedik, hogy tovább nőjön a vendégéjszakák és az ide érkező vendégek száma. A kialakított partnerség keretében a miskolci turisztikai szervezet képviselői a további együttműködésben állapodtak meg Tankovszki Andrással, az Art Thermal Travel utazási iroda ügyvezető igazgatójával.