Kék Hullám Zászló 33 balatoni strandon

Forrás: MTI

 2017. július 05. 11:00

Idén kiugróan javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala, a Kék Hullám Zászló minősítést 33 balatoni strandnak ítélték oda a mintegy 90 hivatalos strand közül.

A helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) által 13 éve elindított strandminősítő rendszer idén tovább finomodott, a szolgáltatások színvonalát a korábbi három helyett már öt fokozattal, öt csillaggal jelölték. A június második felében elvégzett minősítésbe bevontak több balatoni civil társszervezetet, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot is.

Balassa Balázs, a BSZ elnöke elmondta: a Balaton körül mintegy 90 hivatalos strand található, amelyek mindegyike megkapta a minősítő rendszer felhívását. A minősítés egyértelműen a strandoló vendégek igényeiből indult ki, így fontos szerep jutott egyebek közt a tisztaságnak, a rendezettségnek, a vizesblokkok állapotának és felszereltségének. Pontozták a családbarát szolgáltatások és a játszóterek színvonalát, a sportolási lehetőségeket, a fák vagy az árnyékolók meglétét, és a vízminőséget is. Ez utóbbi során arra a megállapításra jutottak, hogy tavaly óta kismértékben nőtt a strandok hínárosodása. Iszaposodást csak a keszthelyi öbölben tapasztaltak.

A BSZ elnöke kiemelte, hogy a nagyléptékű fejlődés a kormányzati fejlesztési forrásoknak is köszönhető amellett, hogy a strandüzemeltetők szemmel láthatóan évről-évre többet tesznek a vendégek színvonalasabb kiszolgálásáért. „Egyértelműen érzékelhető a kormány közel 2 milliárd forintos strandfejlesztő csomagjának hatása” – mondta Balassa Balázs.

 

A legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászlót tízen érdemelték ki: Vonyarcvashegy Lidó strandja, Balatongyörök Községi strandja, Gyenesdiás Diási Játékstrandja, Szigliget Községi strandfürdője, Balatonfüred Kisfaludy és Eszterházy strandja, Balatonlelle Napfény strandja, Csopak Községi strandja, Keszthely Városi strandja és Balatonakali Községi strandja. A többi 23 strand négy- és háromcsillagos minősítést ért el.

Kétévenként hirdetik meg a legcsaládbarátabb strandnak járó díjat, amit idén a gyenesidási Diás Játékstrandnak ítéltek oda, továbbá a legsportosabb strandnak járó díjat, amit 2015 után újra a vonyarcvashegyi Lido strand nyert el. A leginkább kerékpárosbarát strandnak járó különdíj és vándorserleg ismét a balatonberényi Közösségi strandé lett.