Kelet-Magyarországra invitálja az osztrákokat Ausztria leghallgatottabb rádióműsora

Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

 2015. október 30. 20:38

Az ORF a Magyar Turizmus Zrt. meghívására a közelmúltban több forgatócsoporttal is hazánkba látogatott és október végén a 650 ezer hallgatóval rendelkező ORF Ö1 közszolgálati rádióadó Ambiente című egyórás műsorában Ursula Burkert szerkesztő mutatta be Kelet-Magyarországot.

A műsor megfordult Debrecenben, a tokaji borrégióban, Hortobágyon és Sárospatakon is. A Debreceni Virágkarnevál kapcsán megszólalt Kovács Balázs, az MT Zrt. ausztriai képviseletének vezetője, tokaji borvidék történelmi, kulturális szerepéről a Tokaj Kereskedőház Zrt. ügyvezetője adott részletes interjút.

Az ORF hallgatói klubjának részére a Ruefa utazási iroda több tanulmányutat is szervez a jövőben, amelynek célja, hogy a rádióhallgatók testközelből megismerkedjenek egy-egy kiválasztott turisztikai fogadóterület mindennapjaival. Az MT Zrt. stratégiai célja, hogy a szomszédos Ausztriából egyre többen látogassanak el a még titkos tippnek számító kelet-magyarországi régióba. Nem véletlen, hogy az osztrák utazási irodák szövetsége (ÖRV) október 23 és 26 között ugyancsak az MT Zrt. meghívására szintén Kelet-Magyarországon tartotta kongresszusát.

Az MT Zrt. ausztriai médiaaktivitásának köszönhetően nemrégiben egy héten keresztül napi összefoglalókkal jelentkezett az ORF Heute Leben című TV-műsora, amely során Nyugat-Magyarország és a Balaton régiót mutatták be a nézőknek testközelből, a kliséken túlmutató megközelítésben. Az adásokhoz az interjúkat és felvételeket a Fertőrákosi Kőfejtőben, Sopronban, Szigetközben, Győrben és Hévízen vették fel, illetve innen sugározták 5 napon keresztül. Ausztria piacvezető kereskedelmi rádiójában, a Radio Arabella 2 órás turisztikai műsorában a közelmúltban Budapest legújabb turisztikai attrakciói adták a témát.


A KSH legfrissebb statisztikája alapján az év első 8 hónapjában a tavalyi adatokhoz képest 6 százalékot meghaladóan nőtt az osztrák vendégéjszakák száma a hazai kereskedelmi szálláshelyeken.