Kenyérlelke családi napot tartanak a Fény utcai piacon hétvégén
Forrás: turizmus.com
2023. március 29. 16:52
A Kenyérlelke Fesztivál szervezőinek célja, hogy összehozzák a kenyér szerelmeseit, hogy – megismerve egymást – kicserélhessék tapasztalataikat, megosztva esetleges egyedi fortélyaikat vagy egyszerűen csak nézelődjenek, kóstolgassanak és élvezzék a szórakoztató programokat. Szeretnék visszaemelni a köztudatba az igazi kenyérsütés fogalmát, készítésének változatait, eredeti ízeit és magyar hagyományát – tudatták lapunkkal.Míg a rendezvényen a főszerepet a kenyér, a kalács és egyéb péksütemények kapják, a közelgő húsvét okán természetesen ott lesz majd a sonka és a tojás is, valamint kézművesek sora vonultatja fel a jeles nap alkalmával termékeit. A rendezvény a gyerekeknek is készül aktív programokkal, például alkalmuk lesz megtanulni a briós készítés csínját-bínját.
![]() |
Bárki benevezhet a Húsvéti Kalácsversenyre hétvégén |
Fotó: Kenyérlelke Fesztivál |
A Buborék Brunch a Kenyérlelke csapatával együttműködve, a Fény utcai piac fedett teraszán reggelizők részvételével, pezsgők kíséretében kínál reggeli fogásokat. A zenei színpadon ezúttal utcazenészek váltják egymást a nap sorá, valamint bárki nevezhet saját kalácsával a Húsvéti Kalácsversenyen, melyen a zsűri értékeli a legjobbakat.
A húsvéti alkalommal kalács kategóriában mérettetnek meg a lelkes házisütők, a nevezett „műveket" pedig jeles zsűri értékeli, így Molnár B. Tamás, a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöke, Heiszler Olivér Michelin-csillagos séf, Mester Miklós, a Pano pékség tulajdonosa és Ormós Gabriella pék, a KovászLabor blog szerzője.