Kerékpáros fejlesztések Bükfürdő térségében

Forrás: turizmus.com

 2020. május 25. 13:14

A sikeres közbeszerzési eljárást követően két pályázat keretében bővülhet Bükfürdőn és környékén a kerékpáros infrastruktúra.

A kivitelezői szerződések aláírásával a GINOP-7.1.9-17-2018-00035 azonosító számú Kerékpáros turizmus fejlesztése Bükfürdő-Bük-Zsira térségben című és a TOP-1.2.1-16-VS1-2017-00004 azonosító számú Bük-Csepreg közös turisztikai attrakciófejlesztés című pályázatok kivitelezése fog elkezdődni hamarosan - tájékoztatott Bük város önkormányzata.

Az első pályázatban Bük Város Önkormányzata a Büki Gyógyfürdő Zrt.-vel, Zsira Község Önkormányzatával és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, az utóbbiban Csepreg Város Önkormányzatával került konzorciumi partnerségbe.

A két pályázat keretében Bükön az egyes konzorciumi partnerek fejlesztéseinek köszönhetően közel bruttó 483 millió forintos kerékpárturisztikai fejlesztés valósul meg.

A fejlesztésekről szóló sajtótájékoztató néhány résztvevője balról: Juhász Szabolcs, az MTÜ szakmai igazgatója, Németh Sándor, Bük város polgármestere, valamint Boros László Attila, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója

Fotó: Bük város

A két pályázatnak eredményeképpen Bükön és Bükfürdőn megközelítőleg 2.000 m térköves kerékpárút újul meg vagy létesül, kialakítanak a gyógyfürdő nyári bejáratánál egy kerékpáros pihenőhelyet tárolóval, frissítő ponttal és elektromos kerékpártöltési lehetőségekkel, továbbá egy kerékpáros self-service is a kerékpárosok rendelkezésére fog állni.

A gyógyfürdő nyári bejáratát megközelítő gyalogos út is megújításra és parkosításra kerül. Zsira község területén egy családi kerékpáros pihenőhely kerül kialakításra, szabadtéri játszóeszközökkel.

A pályázatok keretében a most aláírt kivitelezési szerződésen kívül kerékpáros táblarendszer telepítése, szabadtéri felfújható légvár beszerzése és interaktív képzőművészeti alkotások elhelyezése is megvalósul.

A kivitelezés várható befejezése a munkaterület átadásától számított 100 munkanap.