Két Munkácsy-festménnyel gazdagodott a pécsi kiállítás

Forrás: MTI

 2019. szeptember 24. 14:45

Két újabb alkotással bővült a Munkácsy Mihály műveiből nyílt kiállítás a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában.

A tárlaton Munkácsy festményei, több rajza, tanulmánya, vázlatai és az életét dokumentáló fotóanyag is szerepel, a két festmény mellett 58 mű és mintegy 20 fotó látható. Mint Boros Judit, a tárlat kurátora felidézte: a Pákh Imre magyar-amerikai műgyűjtő kollekciójába tartozó alkotásokból nyílt kiállítás teljes képet adott a művész munkásságáról.

Az egyik most kiállított képet, az Erdőrészlet II. című alkotást Párizsban festette a művész 1872-ben, azt korábban a nagyközönség előtt nem állították ki, magángyűjtemény részét képezte. A másik, A bogrács című alkotást 2005-ben láthatta már a közönség a Magyar Nemzeti Galériában.

A két új Munkácsy-kép, amit a közönség most először láthat Pécsett

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Vincze Balázs, a kiállítás helyszínét üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy a ZSÖK m21 galériája történetében a Munkácsy-tárlatot látták a legtöbben az utóbbi tíz évben.

A tárlat november 10-ig látogatható.